Jelenlegi hely

Nyáresti Koncertek a Szent István parkban – FÜST – Pokorny Lia zenés estje

Időpont: 2023. augusztus 13., 19:00
Helyszín: 1137 Budapest, Szent István park  

Nyáresti Koncertek a Szent István parkban 6. – FÜST – Pokorny Lia zenés estje

Szállhat egy cigaretta izzó nyomán, születhet akár az égő avarkupac pattogása mellett egy nedves őszi délutánon.

Kerülhet az égre kormos kémények tömegének baljóslatú hatásaként ugyanúgy, ahogyan egy szál füstölő szelíd lelket melengető gyermekeként.

Beborít, betakar, az érzékeinkre hat, majd eloszlik. Látszólag nyomtalanul, de mégis ott marad a pórusainkban, szinte csiklandozza a bőrt, és hosszú ideig érezzük még magunkon. Egyszerre hozhat mámort, elsöprő érzelmeket, érzékiséget és meghitten békés intimitást. Ahogyan a zene is…

Pokorny Lia zenés előadását is ez a kettősség inspirálta. Közismert, izgalmas hangulatú dalok légies zongorakíséretre, eredeti és humoros prózai átkötésekre és az ezzel dalról dalra együtt élő füstös hangra építve. Hangra, amely hol karcol, hol finoman simogatva vezeti át hallgatóit az előadás akkordjain. Az estek során olyan dalok csendülnek fel, amelyeket egy szóból, egy dallamból felismer a közönség, és létrejöhet a közös éneklés magával ragadó csodálatos varázslata. A hangulatot többek között Ella Fitzgerald, Gershwin, Edith Piaf, Nat King Cole, G. Dénes György és Cserháti Zsuzsa emlékének megidézése garantálja.

Zongorán kísér: Grósz Zsuzsanna

A részvétel díjtalan!

További infó

- Budapestiamami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére