Jelenlegi hely

Nyárbúcsúztató vigalom

Időpont: 2025. augusztus 30., 14.00-22.00
Helyszín: Cserepesház,1144 Budapest, Vezér u. 28/b melletti park

Augusztus 30-án, szombaton 14 és 22 óra között ingyenes szabadtéri nyárbúcsúztató rendezvény lesz Zuglóban, a Cserepesház melletti parkban. A látogatók koncerteken, színpadi produkciókon, kézműves foglalkozásokon és családi programokon vehetnek részt.

A színpadi programok sorát 14:30-kor a Rutkai Bori Banda koncertje nyitja, majd 15:45-től Molnár Szabolcs bűvész és mentalista műsora szórakoztatja a közönséget. Ezt követően 17 órakor a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ütőegyüttese lép színpadra, majd 17:45-től az Affadance és a Tornádó Hungary TSE táncbemutatója következik.

18 órától Gájer Bálint műsorát láthatják az érdeklődők, 18:45-kor tombolasorsolásra kerül sor. Az est folytatásában, 19:30-tól a Madarak Házibulizenekar utcabáljára várják az érdeklődőket, a napot pedig 21:30-kor a Tűzfészek Társulat látványos tűzzsonglőr show-ja zárja.

A családokat 14 és 18 óra között az udvarban várják különböző programokkal: a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda foglalkozásai mellett a Csupacsoda vándorjátszótér, kézműves tevékenységek, a Helen Doron játszósarok és arcfestés kínál elfoglaltságot a kisebbeknek. Emellett ugrálóvár, piros lábas nosztalgiájáték, agyagozás és sok vidám családi szórakozási lehetőség is elérhető lesz.

Ingyenes program

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére