Jelenlegi hely

Mesék a kamrából - Családi improvizációs mesedélelőtt

Időpont: 2023. november 4.
Helyszín: Itt és Most Társulat, 1092 Budapest, Erkel utca 15.

A délelőtti brunchon egy improvizált meseelőadást (MesélŐk) követően nem marad üresen a nézők gyomra - palacsintázással, kötetlen beszélgetéssel folytatódik a program. Akik élményekre éhesek, Dima Rita jelmeztervező kézműves foglalkozásán bábot készíthetnek a meséhez kapcsolódóan, vagy lerajzolhatják kedvenc jelenetüket az előadásból.

MesélŐk
A MesélŐk egy zenés, improvizált meseelőadás, amit kifejezetten családok számára hoztunk létre, és 5 éves kortól ajánljuk.
Kicsik és nagyok együtt alakítják a színpadi játékot, hiszen a közönséget is bevonjuk a történet szövésébe. Királyfik, királylányok, boszorkányok, manók, sárkányok, beszélő állatok, trollok vagy akár a koponyányi monyók is felbukkanhat az előadásban. Mi sem tudjuk, milyen hősök kerülnek elő, hiszen a színpadon minden Itt és Most történik!

Színház: Itt és Most Társulat
Zene: Hoppál Basspoetry Mihály
Kézműves foglalkozás: Dima Rita jelmeztervezővel

Ha nem jártál még improvizációs előadáson:
Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek jelenetei, karaterei nincsenek előre meghatározva.
Tényleg nincs szövegkönyv.
Nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.
A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik az előadásban.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére