Jelenlegi hely

Kinek a ruháját viselem?

Időpont: 2026. január 23.,14:00-18:00 és 2026. január 24.,13:00-17:00
Helyszín: Néprajzi Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 35.

Kiscsoportos mentálhigiénés foglalkozás felnőtteknek a Súlyos anyag. Nők – Viseletek – Élettörténetek című kiállításban.

A ruháink identitásunk kifejezői is, szavak nélkül is sok mindent elárulnak arról, hogy kik vagyunk vagy kik szeretnénk lenni, illetve milyen elvárásoknak kell megfelelnünk.

A Súlyos anyag. Nők – Viseletek – Élettörténetek című kiállítás húsz női viseleten keresztül mutatja be a sváb lányok és asszonyok 20. századi életútjait, köztük azokat a történelmi traumákat, amelyek sorsukat meghatározták.

A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy kislétszámú csoport keretében a ruhákon keresztül ránézzünk identitásunkra és a felmenőinktől kapott örökségünkre, melyet egyfajta ruhaként viselünk magunkon. Igaz ez azokra a történelmi traumákra is, amelyeket felmenőink megéltek, és gyakran tudattalanul is meghatározzák életünket.

A foglalkozást vezeti: Vass Erika néprajzkutató, mentálhigiénés szakember.

Az egyes alkalmak önállóan látogathatók, egymásra nem épülnek, így bármely időponthoz önállóan is lehet csatlakozni.

Találkozó a Hősök tere felőli információs pultnál 10 perccel a program kezdete előtt. 

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére