Jelenlegi hely

Húsvéti fesztivál a Skanzenben

Időpont: 2024. március 31-április 1.
Helyszín: Szentendrei Skanzen, 2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

A Skanzen ezen a tavaszon is megtelik élettel. Tájegységeinkben újra felelevenítjük a húsvét hagyományait, az ünnepkör hangulatát, illatát és közösségformáló erejét.

A húsvétot megelőző nagyhéten már minden az ünnepre való készülődésről szólt. A hét elején rendbe tették a portákat, kitakarították a házakat, hogy nagycsütörtöktől részt tudjanak venni a templomi szertartásokon.
Az egyházi ünnep mellett a tavaszvárás és a tavaszi megújulás eljövetelének is az ideje volt ez az időszak, amihez számos hiedelem, népszokás kapcsolódott.

2024. március 31-én és április 1-jén - idén először - a hamvazószerdától fehérvasárnapig tartó húsvéti ünnepkörhöz tartozó előkészületek és szokások kerülnek a középpontba.

A színpadi programok mellett játékos ismeretátadási helyszínekkel, kézműves foglalkozásokkal és meghívott közösségek bemutatkozásával várjuk a látogatókat.

Színpadi program - mesék, bábelőadások, koncertek

Húsvétvasárnap - 2023. március 31.
Kisbodaki pajta (X-13)
11:00 Húsvéti történet - Csernik Szende - székely mesemondó
13:00 Krisztus urunk meg az obsitos - Ládafia Bábszínház

Bogyoszlói színpad (X-7) (esőhelyszín: Skanzen Vigadó VI-2)
14:30 – Tcha Limberger - Liana Gourdjia Koncert - Brűzstől Erdélyig
16:00 – Varga Helena Band - Koncert

Húsvéthétfő - 2024. április 1.
Kisbodaki pajta (X-13)
11:00 Rügyfakasztó Vasárnap, Vízbevető Hétfő – Gulyás László mesél
13:00 Paprika Jancsi bábelőadás – Bartha Tóni Bábszínháza

Bogyoszlói színpad (X-7) (esőhelyszín: Skanzen Vigadó VI-2)
14:30 HoldDalaNap gyerekkoncert
16:00 40 éves a MAKÁM Zenekar - koncert

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI FALU

SZAGOS VÍZ KÉSZÍTÉS BEMUTATÁSA – Perkupai lakóház (I-10) HÚSVÉTI FINOMSÁG – Filkeházi lakóház (I-12)

FELSŐ-TISZAVIDÉK TÁJEGYSÉG (III.)

Húsvéthétfő - 2024. április 1.
13:00 - ISTENTISZTELET – Mándi református templom (III-5)

ALFÖLDI MEZŐVÁROS TÁJEGYSÉG (VI.)

KÉZMŰVES VÁSÁR – Nagykőrösi kékfestőműhely előtti tér (VI-6)

10 és 14 óra  - A HÚSVÉTI ÖRÖMHÍR HOZÓI – gólyalábas előadás – Skanzen Vigadó előtt (VI-2)

DÉL-DUNÁNTÚL TÁJEGYSÉG

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
tojásdíszítés kárpátaljai motívumokkal - Hidasi lakóház (VII-2)
tojásfülbevaló gyöngyből – Őcsényi lakóház (VII-11)

JÁTÉKHELYSZÍN
Tikmony-nyomozás – Csökölyi lakóház (VII-4)

BAKONY, BALATON-FELVIDÉK TÁJEGYSÉG

TÁRLATVEZETÉS - TEMATIKUS TÚRA
13.00 - "Négy templom, egy ünnep" – szakrális túra

Találkozási pont: Óbudavári katolikus templom
–> Mándoki Görög-katolikus templom –> Mándi református templom –> Nyárádgálfalvi unitárius templom

HÚSVÉTI TITOKTÚRA – gyerekeknek, családoknak
1. „Áspis kerekes, útifüves, leveles…”
Tojásfestés berzseléssel, hagymalevéllel
2. „Irgalmasságát kérik ezen vetésekre…”
Húsvét vasárnapi határjárás
Vasárnap 10 és 14 órakor a Bakony-Balatonfelvidék tájegység bejáratától „Kakaslövés”- rajzolt kakasra célzás íjjal vagy farkasűzés zoknilabdával.
3. „Ajtó mögött állok, piros tojást várok.”
Locsolóvers tanulás; a víz, tisztító ereje.
Vízbevető hétfőn mosakodás tálban lévő tojással.
4. „Ilyen kerek, ilyen szép…” Tojáskerti játékok, Zöldág-járás

Húsvétvasárnap - 2023. március 31.

14.00 - SZENTMISE – Óbudavári katolikus templom
Ételszentelés és tánc a templom előtt, zöldágjárás, szeretetvendégség

NYUGAT-DUNÁNTÚL TÁJEGYSÉG

JÁTÉKHELYSZÍN
Kígyók, békák távozzatok! - húsvéti nagytakarítás és rontáshárító eljárások – Vöcköndi lakóház (IX-2)
Okostojás vagy? - Fejtörő játékok gyerekeknek és felnőtteknek – Kondorfai iskola (IX-5)

HÚSVÉTI FINOMSÁG – Bagladi lakóház (IX-6)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS fakereszt-készítés – Fa háza (IX-3)

KISALFÖLD TÁJEGYSÉG

TOJÁSDÍSZÍTÉS BEMUTATÓ
Marton Emőke: gyergyói tojásminták, bolgár és hucul tojások – Kisbodaki pajta (X-13)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

  • Gyertyamártás – Harkai lakóház (X-4)
  • filctojásdíszvarrás – Jánossomorjai lakóház (X-5)
  • textilnyúlkészítés – Jánossomorjai lakóház (X-5)
  • tojásdíszítés írókával – Süttöri lakóház (X-8)
  • tojásberzselés – Süttöri lakóház (X-8)
  • vesszőtojásdísz – Kisbodaki pajta (X-13)
  • gyapjúbárány – Kisbodaki pajta (X-13)
  • textiltyúk – Kisbodaki pajta (X-13)
  • szalmás fészek – Kisbodaki pajta (X-13)
  • tűzzománcékszer-készítés – Kisbodaki pajta (X-13) – 1500 Ft

HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK a Lajta Néptáncegyüttessel
Ásványrárói lakóház (X-13)

Húsvétvasárnap
- Fiatalok párválasztó játékai az udvaron a látogatók részvételével,
- Hajfonás
- Tojásfestés
- Kisalföldi kalácsok bemutatása, kóstoltatása
- Komatálazás
11:30 - Ének, zene, tánc, óránként az udvaron Greznár Zoltán és zenekara
13.45 – Indulás a misére, tánc a templom előtt, lányok zöldágjárása

Húsvéthétfő
- Vödrös locsolás 10, 11 és 12 órakor
- Hajfonás
- Locsolóbál citerazenére

JÁTÉKHELYSZÍN
Tojáslabirintus – Tápi lakóház (X-16)
Húsvéti játszókert – Horvátzsidányi pajta (X-15)

KOVÁCSMESTERSÉG-BEMUTATÓ – Szilsárkányi kovácsműhely (X-1) TOJÁSPATKOLÁS - BEMUTATÓ – Szilsárkányi kovácsműhely előtt (X-1) (HÚSVÉTHÉTFŐN)

ERDÉLY TÁJEGYSÉG

Húsvéti ételkóstoló – Balavásári porta (XI-18)
Húsvéti kirakó – Tordátfalvi iskola (XI-11)
Zöldág-díszítés – Kiskedei kultúrház (XI-17)
Húsvéti tojás színező erdélyi motívumokkal– Homoródalmási porta (XI-14)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
keresztszemes hímzés – Korzó Kávéház emelet (XI-6)
pomponbárány-készítés - Korzó Kávéház emelet (XI-6)

Forrás

- Budapestimami -
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére