Jelenlegi hely

Határtalan Skanzen - Augusztus 20-23-i programok a Szentendrei Skanzenben

Időpont: 2020. augusztus 20-23., 9.00-17.00
Helyszín: Szentendrei Skanzen, 2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

Játékok határok nélkül!

Az idei ünnepi augusztusi hosszú hétvége a Határtalan Skanzen tematikus évhez kapcsolódva a játékokról fog szólni a Skanzenben. A határ fogalmát szabadon értelmezzük: olyan játékok várják majd a látogatókat, amelyekkel a fizikai és szellemi határaikat tehetik próbára. Határtalan helyszíneinkhez pecsétgyűjtő játék is kapcsolódik (menetlevél a bejárati épületben kapható).

A portákon logikai játékokkal, kézműves programokkal, játékos feladatokkal készülünk. A szabadtéri játékok is megjelennek, a réten sportjátékok, csapatjátékok várják a látogatókat.  A tavalyi nagysikerű első világháborús játékhoz hasonlóan ismét lesz a témához kapcsolódó társasjáték, és az 1920-as évek játékait is ki lehet próbálni. 18. századi református templomunkban pedig koncertekkel várjuk a látogatókat.

FONTOS: Kérjük, tartsák be a látogatás során a biztonsági előírásokat!
A kiemelt programok ideje alatt is nagy figyelmet fordítunk a járványügyi szabályok betartására. Kérjük, Önök is kövessék a látogatókra vonatkozó szabályokat:
- zárt térben maszkviselés
- 1,5 méteres távolság a többi látogatótól
- kézfertőtlenítés a játszótér használata előtt

Részletes program:

Zene

Szalóki Ági & Király Nóra & Csókás Zsolt & Szalai Péter & Kerényi Róbert régi zenei és népzenei koncertje
Augusztus 20., 11.00, Mándi református templom (a Skanzen Felső-Tiszavidék tájegységében)

Bognár Szilvia & Kónya István koncert - Rutafának sok szép ága
Augusztus 21., 15.00, Mándi református templom (a Skanzen Felső-Tiszavidék tájegységében)

Családi dallamkör - közös éneklés

A Skanzen portáit a hétvége alatt vándormuzsikus járja.

Játékok

Tedd próbára ügyességed, feszegesd határaidat!

sportpálya | labdajátékok | tollaslabda | ugróiskola | óriásmalom | játékudvaros porták népi ügyességi játékokkal | szélforgó | társasjátékok | memóriajátékok | erőpróbák | kvíz | sakkszoba | logikai játékok | ördöglakat | gyerekgazdaság kicsiknek | interaktív bábszínház

Kézműves programok

Készítsd el a segítségünkkel a Skanzen portáin: szélforgó | öltöztetős baba papírból | körtemuzsika | röppentyű

Csak augusztus 20-án és 21-én: kenyérmadár (sütés) | papírsárkány | similabda | türelemjáték | létrás tornász | végtelen karkötő | régi idők játékai

Minden nap: körhinta a szélmalomnál és a Jánossomorjai kápolnánál

Élő történelmi jelenetek

Határtörténetek

Határtalan Skanzen tematikus évünkhöz kapcsolódóan felelevenítjük, milyen közvetlen hatással volt a trianoni békediktátum az emberek mindennapjaira. Az élő történelmi jelenetekben három korabeli szereplő új élethelyzetébe nyerhetünk betekintést.

Ébersz Gyula, a kárpátaljai menekült vasutas

Bodon Lajos, a felvidéki magyar kisnemes

Völgyi Andrásné Harmat Piroska, a határmenti csempész

A színésznő érkezése

Találkozzon a Felföldi mezőváros lakóival! Várja a látogatókat a színésznő, a szatócs és inasa, a kapás, az özvegyasszony és a csizmadiamester.

Határtalan Skanzen helyszínek

Ismerje meg, hogyan változott meg az élet a trianoni békediktátum hatására az egykori Magyországon!

‘Elszakítva’

Hogyan hatottak a helyiek életére az új államhatárok 1920 után?

‘Határokon át’

Társasjáték

Memory room

‘Milyen emlékeket őrzünk a határról?’

‘Te mire szavazol?’

Középpontban az 1921-es népszavazás

‘Mindennek van határa’

Hogyan élt egy többgenerációs család egy egykori parasztházban?

‘Kendőzetlenül’

Nemzetiségek textilkultúrája a Textilműhelyben

‘Vallás és identitás a határon’

Kiállítás a grádistyei horvátok mariazelli zarándoklatairól

Nemzetiségek konyhája

Kóstolás

Oktatás és propaganda a Falusi iskolában

Trianon hatása a vidéki iskolákra

Boszorkánykonyha

Gyógyítás a nagy háborúban

Miról szólnak a hírek?

Irredenta propaganda a két világháború közti filmhíradókban

Fényképészműterem

Öltözz be! - Katonák és a hátország

Megtekinthető kiállítások

Amikor minden más lett… Élet a nagy háború alatt és után 

ÚJ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS (Magtár)

Határ-jelek kiállítás

Hol vannak az egyéni, közösségi, társadalmi életterek határai?

(szabadtéri installáció a Kisréten)

Határtalan gyűjtemény

Műtárgyaink ‘leg’-jei

Melyik a legkisebb, legtörékenyebb, legnagyobb vagy legértékesebb?

(a bejárati épület PontItt Galériájában)

Bringatúráink a kiemelt hétvégén

Regisztrációhoz kötött!

Augusztus 22. (szombat), 11.00 - Az emberélet határai

Augusztus 23. (vasárnap), 11.00 - Pásztorok nyomában

Részvételi díj: 500 Ft/felnőtt, 250 Ft/diák
 

Étkezés, vásárlás

A kiemelt hétvégén a Skanzen vendéglátóipari egységei, boltjai minden nap várják a látogatókat (Portékabolt, Resti, Étterem, Pékség, Szatócsbolt).

A hosszú hétvégén a Mándoki görögkatolikus templom is látogatható.

A programok pontos helyszínéről a bejárati épületben kapható programfüzetből tájékozódhat.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Belépés normál múzeumi jegyárakkal.

Forrás

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére