Jelenlegi hely

Hab a tortán! – Holnap Csillagnap

Időpont: 2025. november 23., 10:30
Helyszín: B32 Galéria és Kultúrtér, 1111 Budapest, Bartók Béla út 32.

Pagony – Füge Produkció

Színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek

Vannak a hétköznapok. Vannak az ünnepnapok. És vannak a csillagnapok.

Anna Woltz varázslatos meséje most először kel életre a magyar színpadon – egy érzékeny, humoros, képzelettel teli történet két gyerek barátságáról, akik kezdetben nem értik egymást, de talán épp ezért van egymásra a legnagyobb szükségük.

Nóra egy szenvedélyes, izgága, csupa ötlet és tett kislány. Folyamatosan feltalál – sajnos gyakran olyasmiket, amelyekkel leginkább a testvéreit bosszantja. Egyik nap arra ér haza, hogy a szomszéd lakásba új család költözik: velük együtt pedig Félix, a zárkózott, érzékeny fiú, aki inkább a csillagászati könyvek és galaxisok világában él, mint az osztálytársai között. Kettejük világa elsőre áthidalhatatlannak tűnik – a szobáik azonban egymás mellett
helyezkednek el.

Félix előtt épp egy hatalmas kihívás áll. Nóra egy különleges találmánnyal – és még inkább a saját temperamentumával – segít neki szembenézni a félelmeivel. A két gyerek egymás világát felforgatva tanulja meg, mit jelent bízni, kérdezni – és kíváncsi szívvel kapcsolódni.

Családi előadás 6 éves kortól, de a felnőttek is szívesen időznek majd ebben a világban.

Lépj be velünk a csillagok közé – lehet, hogy épp ma van a te csillagnapod!

Az előadás alkotói, színészei: Bohoczki Sára és Farkas Ádám
Szerző: Anna Woltz
Fordító: Rádai Andrea
Fotó: Gulyás Dóra

Az ősbemutató a Jurányi Házban, a Pagony Kiadó gondozásában megjelent könyv nyomán, a Pagony, a Füge Produkció és az Exit Generáció koprodukciójában jött létre.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére