Jelenlegi hely

Gyermekvasút napja

Időpont: 2024. április 13., 10.00-16.00
Helyszín: Gyermekvasút, Hűvösvölgy és Széchenyihegy, Budapest, XII.

Április 13-án kisvasúti nappal ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút. A hűvösvölgyi járműtelepen és a széchenyihegyi végállomáson színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat.

A Gyermekvasút vonalát pontosan 76 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, erre emlékeznek minden évben április második szombatján a kisvasúti nap keretében. A szombati rendezvényen 10-16 óráig várják az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén. 

A nyílt napra ellátogató gyerekek nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban, a szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A kisvasúti mozdonyok és kocsik lakóhelyéül szolgáló vontatási telepen járműbemutatók is lesznek: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra, az Mk48-as mozdonyokra és a lillafüredi motorkocsira, de ki lehet majd próbálni a kézihajtányt is.

A Gyermekvasút járműparkjának a forgalomban szinte soha nem látható tagjai, más különleges járművek, teherkocsik és az Mk49-es mozdony is felsorakozik a tárolóvágányokon. A vonatok mellett a BKV Ikarus 60 típusú nosztalgiabusza is várja az érdeklődőket. Hűvösvölgy állomáson a Gyermekvasút Múzeuma, valamint a fogadóparkban lévő egykori mozgólépcső gépházában a modellező szakkör kiállítása is nyitva tart.

A vasútvonal kezdőpontján, Széchenyihegy állomáson, ahol 1948 áprilisában az építkezés megkezdődött, a „motorszín” épületben a Gyermekvasút 75 évfordulójára berendezett kiállítás ismét megnyitja kapuját: a tárgyi emlékeken kívül két nosztalgiajármű, a kis szalonkocsi és a postakocsi is megtekinthető a csarnokban – a kisvasúti nap alkalmából mindkét kocsiban korhű, az eredeti funkciót bemutató berendezés fogadja a látogatókat.

A Gyermekvasút vonatai Hűvösvölgy és Széchenyihegy között a megszokott tavaszi menetrend szerint járnak: a hagyományos személyvonatok 40-50 percenként indulnak a két végállomásról és a teljes vonalon kétszer közlekedik a gőzvontatású nosztalgiavonat is. Egy frissen felújított jármű is a kisvasúti napon áll forgalomba először: az egyik piros festésű debreceni kocsi tér vissza az utasok szolgálatába, utasterében a kerékpárok és babakocsik, szánkók elhelyezésére is kényelmes szabad tér áll rendelkezésre.

A kisvasúti nap alkalmából tartott járműbemutatón szereplő mozdonyok nemcsak a vontatási telepen sorakoznak fel, hanem betétjáratokon Hűvösvölgy és Szépjuhászné között külön díjszabással próbaköröket is tesznek az érdeklődőkkel, így közlekedik majd vonat zöld C50-es mozdonnyal, a lillafüredi motorkocsival és Mk48-as mozdonnyal is.

A kellemes tavaszi időben az erdei szakaszon kiváló fotótémák is lehetnek a kuriózumnak számító, ritkábban látható kisvasúti járművek.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére