Jelenlegi hely

Gyermekvasút napja

Időpont: 2022. április 9., 10.00-16.00
Helyszín: Gyermekvasút Hűvösvölgyi állomás, Budapest, XII.

A Gyermekvasút születésnapján a hűvösvölgyi járműtelepen 10-16 óráig színes programokkal várják a családokat.

A Hűvösvölgy állomás alatti fogadóparkban a BKV két kiállított nosztalgiabuszára, illetve a Volánbusz karrierjáratára is felszállhatnak az érdeklődők. Utóbbin autóbusz-vezetéstechnikai szimulátor is várja a résztvevőket. A Gyermekvasút vonatai ezen a napon is 40-50 percenként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy között.

A Gyermekvasút napján nemcsak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút születésnapját ünnepelik, hanem egyben ez a nyitórendezvénye az egész éven át tartó Kárpát-medencei kisvasúti napok programsorozatnak is.

A hűvösvölgyi járműtelepen 10 órától térzene várja az érkezőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével. A rendezvény ünnepélyes megnyitója 10:15-kor kezdődik.

Hűvösvölgyi járműtelep

Megközelíthető az állomásról vagy a Nagyrétre vezető sétaútról – a programok díjmentesek

  • járműbemutató (vezetőállás megtekinthető): Mk45-ös és C50-es dízelmozdony, lillafüredi motorkocsi, kiállított gőzmozdony
  • filmvetítés a mozikocsiban
  • jegykiadó számítógép, jegyvizsgáló felszerelései, színezők, kézműves foglalkozások a szalonkocsiban
  • fényképezkedés kisvasutasnak beöltözve
  • hajtányozás
  • fordítókorong
  • térzene a Gyermekvasút fúvószenekarával
  • kvíz óránként sorsolással

Hűvösvölgy állomás alatti tér

A programok díjmentesek.

  • Ikarus 60 és Ikarus 415 nosztalgiabusz kiállítva (BKV)
  • Volánbusz karrierjárata (autóbusz-vezetéstechnikai szimulátor)
  • a Gyermekvasút modellező szakkörének kiállítása az egykori mozgólépcső gépházában

Hűvösvölgy állomás

Gyermekvasút Múzeum – belépődíj 100 Ft

Nosztalgiavonatok

Napközben többször is indulnak Hűvösvölgy és Hárshegy vagy Szépjuhászné között közlekedő nosztalgiavonatok C50-es mozdonnyal vagy lillafüredi motorkocsival. Ezekre a kb. félórás próbautakra egyedi díjszabás szerint válthatnak jegyet utasaink kizárólag Hűvösvölgy állomás pénztárában.

Országos alkalmi menettérti kedvezmény a vonattal érkezőknek

A MÁV-START a kisvasúti napra utazók részére 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli, Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya felső és Budapest-Kelenföld állomásra.

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybe vétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjeggyel az utazást április 8-án lehet megkezdeni és legkésőbb április 10-én éjfélig be kell fejezni. Az alkalmi menettérti jegy érvényesítése a kisvasúti bélyegzővel a rendezvény nyitva tartási idejében a hűvösvölgyi járműtelepen az infópontnál lehetséges.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére