Jelenlegi hely

Döbrentei nap – Tabáni időutazás a Virág Benedek Házban

Időpont: 2023. május 20., 10.00
Helyszín: Virág Benedek Ház, 1011 Budapest, Döbrentei utca 9.

Virág Benedek, a magyar ódaköltészet első mestere már izgatottan várja vendégeit, a messzi földről érkezőket, hogy körbe vezethesse őket lakóháza környékén. Vendégként egy vásári forgatagba csöppenünk, ahol megismerhetjük a ház híres és dolgos lakóit és még egy péksüteményre is meginvitál minket a házigazda, amit állítólag itt készítenek a legfinomabban, a Duna innenső oldalán.

A Virág Benedek Ház a kerület napján egy nagyon izgalmas programmal készül, szeretné megidézni az 1800-as évekbeli Döbrentei utcát, benne a Virág Benedek Házat, a kor akkori hangulatát, szellemét az Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra színészeinek segítségével, akik megszemélyesítik majd a ház és a környék egykori lakóit.

Ezen a napon megkóstolhatunk kétféle korabeli főételt, az Aranyszarvas étterem jóvoltából, amely már akkor is létezett ezen a helyen és még egy sokszínű kézműves vásár legszebb portékáit is megtalálhatjuk a hangulatos belső udvarban.

Bőrműves, fazekas, pék, kelmefestő, gyöngyszövő, sajt és mézeskalács készítő és még sok érdekes mesterség lesz a vásárban.
A Perpetuum Manufaktúra (A-PER-TÚRA) egy olyan színházi alkotóközösséget jelöl, amelynek tagjai a színházon túl több, különböző művészeti és társadalmi projekt égisze alatt kíváncsisággal és nyitottsággal igyekeznek tágítani a közönséggel – a közösség tagjaival – való találkozás lehetőségeit.

A Virág Benedek Ház kézműves vásárba a belépés ingyenes.

Az Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra előadására a belépő 1 500Ft, mely tartalmaz egy péksüteményt is. I kerületi lakosoknak, nyugdíjasoknak 1000Ft. Az előadás két időpontban indul: 10:00 és 14:00.

A programot rossz idő esetén is megtartjuk, ebben az esetben a benti termekben.

Munkánkat Saly Noémi történész segítette.
A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére