Jelenlegi hely

Ars Sacra Fesztivál- Röpülj hajó!

Időpont: 2020. szeptember 20., 11:00
Helyszín: Óbudai Társaskör, 1036 Budapest, Kiskorona utca 7.

Gyermekműsor Lackfi János, Varró Dániel, Szabó T. Anna, Kiss Ottó, Tóth Krisztina verseiből megzenésített dalokkal

Lackfi Johanna – ének
Molnár György – ének, akusztikus gitár, dalszerző
Veér Bertalan – hegedű, zongora
Kormány Bendegúz – ütőhangszerek

Varró Dani repülő hajóján indulunk el a versek csodálatos világába. Megtudjuk, hogy mit csinál a krokodil, a panda, milyen állat a hód, patkány, ha pedig megéhezünk, és kedvünk támad egy kis tejbegrízhez, kiderül, milyen sokféleképp elkészíthetjük azt.

Zenés hajózásunk során együtt énekeljük majd Szabó T. Anna versét, amelyből megtudjuk, hogy kik készítik a kalapokat, de utazásunkra elkísér Tóth Krisztina is, aki arról írt nekünk, hogy vajon azok a szeretteink, akik már nincsenek velünk, most hol lehetnek.

Közös hajózásunkra velünk tartanak Lackfi János megzenésített művei is, amelyek játszi könnyedséggel mutatják meg, milyen filozófiai tartalommal lehet megtölteni egy gyerekverset.

Zenés, játékos előadásunk során a legkülönfélébb zenei stílusban szólalnak meg Molnár György dalszerzésében azok az ismert és kevésbé ismert kortárs gyerekversek, melyeket nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is bátran és nagy mosollyal ajánlunk.

Rendező: Ars Sacra Alapítvány

A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött: informacio@obudaitarsaskor.hu vagy a 250-0288 telefonszámon

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére