Jelenlegi hely

AmfiFeszt

Időpont: 2022. szeptember 10-11.
Helyszín: Aquincumi Múzeum, Amfiteátrum, Budapest III.,  Pacsirtamező utca 2-14.

Megelevenedik az aquincumi katonavárosi amfiteátrum és az ókori település körszínházát gladiátorok, római katonák és barbár harcosok népesítik be e kora őszi hétvégén!

A látogatók megismerkedhetnek a rómaiak és az ókori Pannonia területén, illetve a tartomány határain túl élő népek életmódjával és fegyverzetével, valamint megtekinthetik, hogyan csapnak össze a legionariusok és a barbárok.

Az érdeklődők szemtanúi lehetnek rabszolgavásárnak és gladiátorkiképzésnek, és – a helyszínhez hűen – különleges gladiátorviadalokkal is várjuk a nagyérdeműt!

A hétvége során készülünk még történelmi divatbemutatóval és szépségszalonnal, gyerekek számára mitológiai mesemondással és gladiátorképzővel, illetve, egyebek mellett, számos kézműves foglalkozás és bemutató, régészeti előadások és tárlatvezetések, bátorságpróba, családi kincskeresés, valamint szombat este görög-római táncház is várja az Amfiba látogatókat.

Idén az AmfiFeszt keretén belül kerül megrendezésre, a BTM Aquincumi Múzeum, a Magyar Írószövetség és a Pannon Művészet Alapítvány szervezésében, a XXV. Aquincumi Költőverseny! Az érdeklődők vasárnap, színészek tolmácsolásában hallgathatják meg a döntőbe jutott, klasszikus formában írt verseket, és maguk is indulhatnak a helyszíni epigrammaíró versenyen.

A belépés minden látogató számára ingyenes!

Programok

Szombat
10:00-10:30 Üveggyártási technikák a római korban c. előadás
10:00-10:30 A kabócák dala - Ókori mesék gyerekeknek
10:00-14:00 Római szépségszalon
10:00-17:00 Antik fogadóiroda
10:00-17:00 Barbár bátorságpróba
10:00-18:00 Családi kincskereső játék az Amfi körül
10:00-13:00, 14:00-17:00 Régészhomokozó
10:30-11:30 Katonavárosi vezetés (találkozás a Kórház - Polgár utcai római táborkapunál)
10:30-11:00 Hagyományőrző csapatok bevonulása és áldozatbemutatás
11:30-12:00 Barbár-római összecsapás
12:00-12:30 A néma istennő - Római mítoszok felnőtteknek
12:15-12:45 Latin gyorstalpaló
12:45-13:15 Szarmata dance-off
13:15-13:45 Kelta HEMA bemutató
13:45-14:15 Divatbemutató - kifutón az ókor legújabb trendjei
14:15-14:45 Az amfiteátrumi csészék titka c. előadás
15:00-15:40 Rabszolgavásár és gladiátorkiképzés
15:00-17:30 Római szépségszalon
15:40-16:00 Legiós seregszemle
16:00-16:30 Hárít a pajzs és lesújt a kard - Így harcoltak fegyvereikkel a germán eredetű népek
16:45-17:00 Áldozatbemutatás és madárjóslás
17:00-17:30 Gladiátorjátékok
18:00-19:00 Görög-római táncház

Vasárnap
10:00-10:30 Üvegtárgyak a római mindennapokban c. előadás
10:00-11:00 Amfiteátrumi séta
10:00-12:00 Költőverseny
10:00-14:00 Római szépségszalon
10:00-17:00 Antik fogadóiroda
10:00-17:00 Barbár bátorságpróba
10:00-17:00 Családi kincskereső játék az Amfi körül
10:00-13:00, 14:00-17:00 Régészhomokozó
11:00-11:30 Mesetekergő - ókori mesék gyerekeknek
11:00-11:30 Hagyományőrző csapatok bevonulása és áldozatbemutatás
12:00-12:30 Barbár-római összecsapás
12:30-13:00 Mesetekergő - ókori mesék gyerekeknek
13:00-13:30 Divatbemutató - kifutón az ókor legújabb trendjei
13:15-13:45 Latin gyorstalpaló
13:45-14:15 Kelta HEMA bemutató
14:30-15:10 Rabszolgavásár és gladiátorkiképzés
15:00-17:00 Római szépségszalon
15:00-15:30 Építészet a római korban c. előadás
15:30-16:00 Legiós seregszemle
16:00-16:30 Hárít a pajzs és lesújt a kard - Így harcoltak fegyvereikkel a germán eredetű népek
16:45-17:00 Áldozatbemutatás és madárjóslás
17:00-17:30 Gladiátorjátékok

Folyamatos programok mindkét nap:

  • Hagyományőrző táborok fegyver- és életmódbemutató (Colonia Rostallo Kulturális és Hadtörténeti Alapítvány, Legio Brigetio AD 2000 Bt., Legio Leonum Valentiniani, Nova Roma, Norde Gard, Szarvas Törzs Kelta Hagyományőrző Egyesület, Jaurinum Történeti Társaság Történelmi Életmódrekonstrukciós Egyesület, Collegium Gladiatorium Kulturális Hagyományőrző Egyesület, Pannonia Sarmatica, Vita Romana, Ludus Gladiatorum Aquincum).
  • Gladiátorképző gyerekeknek
  • Római iskola (kalligráfia, számtan, retorika)
  • Kézműves foglalkozások (agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, mozaik készítése, szövés/fonás, papírmakett)
  • Mesterségek bemutatója (kovácsolás, bronzöntés, kőfaragás, üveggyöngy készítés, pénzverés, kosárfonás, szövés-fonás, mozaikkészítés)
  • Ókori árusok utcája

Forrás

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére