Jelenlegi hely

Agykutatás Hete 2021

Időpont: 2021. március 16-21.
Helyszín: online esemény

Március 16-tól az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden – veszi kezdetét az Agykutatás Hete, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az agykutatás különböző aspektusaiba.

Több egyetem és kutatóintézet összefogásával idén is megvalósul az Agykutatás Hete rendezvénysorozat, ahol bár ONLINE formában, de számos ismeretterjesztő előadásokon, látványos laborlátogatásokon, kerekasztal beszélgetéseken mutatják be kutatók és szakértők idegrendszerünk működését. A programok során nem csak neurobiológiai megközelítéseket, hanem gyakorlati, a mindennapi élethez köthető, egyéni és társadalmi hatással bíró ismereteket is szerezhetnek a látogatók.

Évről évre más és más tematikájú előadások hangzanak el a helyszíneken, ezzel is bemutatva e tudományterület sokszínűségét. A teljesség igénye nélkül, olyan izgalmas témákat érintenek a szakértők, mint a társaság kedvelő agy, az agy stressz válaszai, az érintés ereje, fóbiáink eredete, az agymosás társadalmi színterei, zeneszerzés és agyhullámok kapcsolata, vagy a bűnözői elme patológiája. Mindezek mellett a szervezők készülnek különböző kiegészítő programelemekkel is, melyek könnyen kivitelezhetők személyes megjelenés nélkül.

A lassan 20 éve hazánkban is meghonosodott rendezvény szervezésében olyan kiváló egyetemek és intézetek vesznek részt, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és annak Általános Orvostudományi Kara, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Debreceni Egyetem. A programsorozat fő szervezői és támogatói a nemzetközi DANA Foundation, FENS, a Magyar Idegtudományi Társaság (MITT) és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete.

További részletes programleírás, információ és regisztrációs lehetőség az agykutatashete.hu weboldalon található.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére