Jelenlegi hely

Adventi készülődés Józsefvárosban

Időpont: 2022. november 25-27., december 2-4., 9-11. 16-18.
Helyszín: Horváth Mihály téri Bálaszín, 

Koncertekkel, irodalmi programokkal, táncházzal és meseprogramokkal is várja az érdeklődőket Józsefváros adventi programsorozata a Horváth Mihály téri Bálaszínben péntektől december 18-ig.

Az adventi sorozat pénteken, a moldvai tánczenét játszó Rézeleje Fanfárosok koncertjével veszi kezdetét.

Minden hétvégére jut egy Irodalmi bálabontás című kulturális program, amelynek vendége az első hétvégén Ficsku Pál és Szathmári István VIII. kerületi írók lesznek, majd Garaczi Lászlóval, Vágvölgyi B. Andrással és Lantos László Tricepsszel is találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetéseket Szerbhorváth György vezeti.

A Rézeleje Fanfárosok minden hétvégre készülnek népi koncerttel és táncházzal, a Zenegyerekeknek programon Juhász László várja mind gyerekekkel érkező családokat.

A Batyu Színház az első hétvégén a Furfangos székely című mesedarabot, majd a Hófehér és Rózsapiros, végül az Ezüsterdő lakói című bábelőadást mutatja be a közönségnek. A Mese-Játék és Kézműves Céh a Babajátszó programmal készül a legkisebbeknek az első hétvégén, majd a A csillagba öltözött leány és a Repüljetek Angyalok! című előadásokat lehet tőlük megtekinteni. A Szeleburdi Meseszínház A két vidám rénszarvas és a Vidám békák című darabokra várja a közönséget.

Borbély Krisztina és Boros Zoltán színművészek három rövid mesét báboznak el három hétvégén keresztül, Szőke András pedig stand-up előadással várja a közönséget az első hétvégén.

Koncertezni fog a Kispárna Mesezenekar, a Rostás Zoltán és Lakatos Róbert autentikus etno-duo, a Stux és barátai sanzon zenekar, valamint Ottrock Béla bárzongorista, és a Skálakópék zenekar is.

A Sonivius Vappae középkori zenével várja majd az érdeklődőket, de minden hétvégén fellép az autentikus brazil zenét játszó Mojo is. Zenélni fog továbbá Ifj. Balázs József és zenekara, a Helka Banda, a dél-amerikai zenét játszó La Samaria Duo, a Vexatio Auris, Elias Lakatos és Kerényi Ákos, a Versi Varsa, a Mai Rumba, Csiki Lajos és Zenekara, a Sörbanditák és a tradicionális zsidó zenét játszó Izreality is.

A hétvégék részletes programja az önkormányzat honlapján érhető el.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére