Jelenlegi hely

Advent a Hegyvidéken

Időpont: 2025. november 28. - december 23.
Helyszín: Budapest, XII.

A Hegyvidék adventi vására széles portéka-kínálattal, családi programokkal, koncertekkel, helytörténeti sétákkal, adventi gyertyagyújtással és egy ingyenes körhintával várja a látogatókat.

NOVEMBER 28. péntek

17:00-18:00 – Bergengóc Zenegóc együttes: „Zenebona Vásár Bergengóciában” című zenés interaktív gyerekműsor

A Bergengóc Zenegóc zenészeivel az volt a célunk, hogy ünnepi hangulatot varázsoljunk a szívekbe, úgy, hogy a gyerekek közben jól érezzék magukat, ezért az adventre hangolódó daloktól, a játékos, mindennapokat bemutató zenén keresztül a karácsonyi énekig minden lesz a műsorban.

Az első dal a kedvencem, a “December van, fúj a szél, örvendünk mert itt a tél…” kezdetű. Talán azért ez a kedvenc, mert minden benne van, ami nekem fontos a télben: az ünnep, a fények, a szeretet.

3-4. Az én karácsonyom teljesen hagyományos. Templomba megyünk, együtt a család. A karácsonyfa mellett legalább 10-15 karácsonyi ének hangzik el ilyenkor, több szólamban. Három generáció énekel együtt, miközben gyertyák égnek és csillagszórók. Ezután kibontjuk az ajándékokat és közösen vacsorázunk. Azt gondolom klasszikus és szép karácsonyunk szokott lenni. Ezt a szüleimtől örököltem és remélem a három lányom is továbbviszi majd.

NOVEMBER 29. szombat

10:30 – Kalimpa Színház: Betlehem Csodája [bábelőadás]

11:15 – Megnyitó és rajzpályázat eredményhirdetés

16:00 – HolddalaNap Zenekar: Népek karácsonya

18:00 – Romano Drom

NOVEMBER 30. vasárnap

10:00 – Majorka színház: Angyalka

14:00 -“Lángos Csillag” túra 1: találkozó a Vérmezőn, Babits Mihály szobránál

16:00 – Gesztenyeárus -ingyenes kóstoló

16:00 – Istenhegyi Szent László Plébánia hittanos gyermekek adventi műsora

16:30 – Gyertyagyújtás az istenhegyi Szent László Plébánia közreműködésével

18:00 – Dr. Jazz duó: Karácsonyi Boogie

DECEMBER 2. kedd

15:00 – Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium valamint a Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI gyermekeinek közös műsora

16:30 – Mackós Óvoda Tulipán csoport

DECEMBER 3. szerda

16:30 Szupernagyi népdalkör: karácsonyi dalcsokor

17:00 Szenior örömtánc bemutató

DECEMBER 4. csütörtök

17:30-18:00 Tűzmadarak: Tűzszínház

DECEMBER 5. péntek

18:00 – Negro Oro Balkan Bagage

DECEMBER 6. szombat

10:30 – Aranyalma Páros: Emlékezzünk jóságra! [zenés gyerekszínház]

16:00 – Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar: Hol van már a Mikulás?

18:00 – Balance Wheel Group

DECEMBER 7. vasárnap

10:30 – Hímzett Igricek: Vásári mesék [bábelőadás]

14:00 – “Lángos csillag” túra 2: Találkozó a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomnál

16:00 – A Bartók Konzervatórium Vegyeskara

16:30 – Gyertyagyújtás a Budahegyvidéki Református Egyházközség közreműködésével

18:00 – Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett

DECEMBER 9. kedd

15:00 – Normafa Óvoda Maci csoport műsora

15:30 – Orbánhegyi tagóvodák Türkiz csoport műsora

16:00 – Zugliget Óvoda rózsaszín csoport műsora

16:30 – Németvölgyi Általános Iskola diákjainak műsora

DECEMBER 10. szerda

 16:30 – NIAdvent

 17:00 – Balázs Márti Táncszínháza: Ragyogó lelkek tánca LED-es látványshow

DECEMBER 11. csütörtök

15:30 – Fejlesztő Napközi Otthon gyermekeinek műsora

16:00 – Városmajori Óvoda Kökény csoport műsora

16:30 – Táltos Csikó Tagóvoda Zöld csoport műsora

17:30 – Tűzmadarak: Tűzszínház

DECEMBER 12. péntek

18:00 – JaMese: Zenés Adventi Kalendárium

DECEMBER 13. szombat

10:30 – Écsi Gyöngyi: Angyalbárányok [bábos meseelőadás]

16:00 – Danny és Béla mesekoncertje: Ananszi és a karácsonyi csillag

18:00 – Redbreast Wilson & The Mad Dog Margaritas

DECEMBER 14. vasárnap

10:30 – Batyu Színház: Morcos borz ünnepe [bábelőadás]

14:00 – “Lángos csillag” túra 3: találkozó a svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola előtt

16:00 – Budahegyvidék Evangélikus Egyházközösség hittanos gyermekek adventi műsora

16:30 – Gyertyagyújtás a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség közreműködésével

18:00 – Körmendy Mátyás Quartett

DECEMBER 16. kedd

15:00 – Nyitott Világ Fejlesztő Iskola gyermekeinek műsora

16:00 – Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium Gyermekkórusának műsora

16:30 – Kimbi Óvoda Narancs és Mókus csoport műsor

DECEMBER 17. szerda

 17:00 – Parvati Orientális Tánc – „Parvati és  tanítványai” hastáncbemutató

17:30 – Zumba Gold karácsonyi bemutató- Mozgáspszichológia Zene Életöröm (MZÉ) Egyesület

DECEMBER 18. csütörtök

15:00 – Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak műsora

15:30 – Virányos Általános Iskola- Virágzó Virányos Színjátszókör előadása

16:00 – Solti György Zeneiskola rézfúvós együttesének műsora

DECEMBER 19. péntek

18:00 – Hajdu Klára & Szakonyi Milán – ‘Ünnepelj Velem’ Adventi Koncert

DECEMBER 20. szombat

10:30 – Fabók Mancsi Bábszínháza: Ha betér az égi király [bábelőadás]

16:00 – Kalimpa Zenekar: Szállingó családi koncert

18:00 – DeLorean trió

DECEMBER 21. vasárnap

10:30 – Maszk Bábszínház: Betlehemi történet [bábelőadás]

14:00 – “Lángos csillag” túra 4: alálkozó a Vérmezőn, Babits Mihály szobránál

16:00 – Oriolus kórus

16:30 – Gyertyagyújtás a Svábhegyi Református gyülekezet közreműködésével

18:00 – Lee Olivér koncert

DECEMBER 23. kedd

17:00 – Éneklő Advent közös éneklés

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére