Jelenlegi hely

Jön a Séták Hétvégéje!

Július 1. és 3. között országszerte több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatunk.

Országszerte hat településen összesen több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatnak az érdeklődők július 1. és 3. között a Séták Hétvégéjén. Az elmúlt évek egyik sikertörténete a tematikus városi séták műfajának térhódítása: évente sok tízezer ember vesz részt hasonló programokon.

Ezeken a sétavezetők a városi térben mutatnak be egy-egy olyan témát, amelyre a hagyományos, turistáknak szervezett programokon nincs lehetőség.

Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták éjszakája után a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés idén a Séták hétvégéjét hirdeti meg.

Július első három napján Budapesten, Esztergomban, Keszthelyen, Pécsen, Sopronban és Vácon tart tematikus városi sétákat a Budastep, a hosszúlépés.járunk?, az Imagine Budapest, az Idegenvezetés-Dunakanyar, a KÉK - Kortárs Építészeti Központ, a Napoleon-Vin és Zubreczki Dávid.

A programok között olyan különlegességek is szerepelnek Budapesten, mint a Föld alatti Budapest - a Várnegyed mélye, a Nem hisztéria! Astoria!, a Tabán, Édes élet!, a Nincs itt semmi látnivaló! - Zugló rejtett öröksége vagy a Ménesi és Mányoki út építészeti öröksége című séták.

A Séták hétvégéje részletes programja a setaszovetseg.hu honlapon érhető el.

Forrás: MTI, setaszovetseg.hu

- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Családháló
Képmás Magazin
NOE
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Ugrás az oldal tetejére