Jelenlegi hely

Egy generáció korlátok nélkül – Rajtad áll a jövőd!

Az UNICEF új kezdeményezése, az Egy generáció korlátok nélkül (Generation Unlimited) idén ősszel Magyarországon is elindul. A kivételesen széles együttműködésben, nemzeti kormányok, multilaterális szervezetek, magánvállalkozások és civil szervezetek összefogásával létrejött komplex platform célja, hogy 2030-ig a fiatal nemzedékek világszerte megfelelő oktatásban és képzésben részesülhessenek, és megtalálják helyüket a munka világában – az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaival összhangban. Bejelentése 2018 szeptember 24.-én, az ENSZ közgyűlés margóján történt a New York-i ENSZ székházban.

Ezen a tágabb keretrendszeren belül indul Rajtad áll a jövőd! jelmondattal egy új nemzetközi ifjúsági program – a fejlett világ országai közül 2018-ban egyedül Magyarországon, az UNICEF Magyarország megvalósításában.

Ma 1.8 milliárd fiatal felnőtt él a világon. A jövő az ő kezükben van. Az UNICEF ennek jegyében tehát a 14-24 év közötti fiatalok kiválasztott csoportjainak bevonásával, az ő saját elképzeléseikkel és konkrét megoldási javaslataikkal tesz ajánlásokat a világ döntéshozóinak: hogy megfelelő oktatási, képzési, képesség-fejlesztési és foglalkoztatási programokkal segíthessék ezt a nemzedéket.

Rajtad áll a jövőd!

Ez a kezdeményezés hátrányos helyzetű fiatalok egyes csoportjait vonja be közös gondolkodásba, amelynek során maguk azonosítják az őket leginkább érintő és foglalkoztató társadalmi problémákat, majd kreatív helyi megoldásokat dolgoznak ki ezek megoldására. Ebben a folyamatban szakértők és mentorok segítik őket, hogy eszközöket találhassanak elképzeléseik valóra váltásához.

A programra egy nyilvános pályázat útján lehet jelentkezni. A sikeres pályázók egy országos műhelymunkában kezdhetik meg gondolataik formába öntését, amelynek része egy többnapos budapesti képzés. Végül kiválasztásra kerül az öt legígéretesebb kezdeményezés, amelyek részletes kidolgozásához és megvalósításához az UNICEF pénzügyi és szakmai támogatást biztosít. 2019 tavaszán pedig a legjobb helyi projektek nemzetközi zsűri elé kerülnek, amelytől további anyagi támogatást, valamint mentori segítséget nyerhetnek.

A későbbiekben évente megrendezendő program tehát a fiatalok aktív részvételére épül, és az előremutató kezdeményezések elindításán túl legfőbb célja, hogy a résztvevők elsajátíthassák azokat a képességeket, amelyek segítségével lehetővé válik későbbi egyéni céljaik önálló megvalósítása is.

A nyilvános pályázat jelentkezési határideje: 2018. november 19. éjfél

 JELENTKEZÉSI ŰRLAP


További dokumentumok és forrás: unicef.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére