Jelenlegi hely

Bridget Jones babát vár

Erre a hírre – illetve címre – valószínűleg minden olyan női néző várt már, aki bírta – és ki ne bírta volna – a kicsit kelekótya, de nagyon szeretnivaló brit hősnőt. Helen Fielding harmadik regényében jóval szomorúbban alakult a története, az alkotók pedig ezúttal úgy döntöttek, nem „ölik meg” Mr. Darcy-t. Hanem apává teszik. Vagy mégsem?

Az első két Jones-sztori után az írónő a harmadik könyvben gyászos fordulattal állt elő: A Bridget Jones naplója 3 – Bolondulásig hősnője elveszíti élete szerelmét, Mark Darcy-t, s később egy nála jóval fiatalabb férfival próbálkozik. Ezt a könyvet „kukázták” a harmadik rész alkotói, és kreáltak – az írónővel karöltve – egy teljesen új történetet, melyben Darcy, Colin Firth  -  az örök Darcy, már a Büszkeség és Balítélet óta - ugyan jelen van Bridget életében, de jóval távolabbról , s közben érkezik egy titokzatos, figyelemre méltóan jóképű idegen, Patrick Demspey személyében. Akivel természetesen épp egy ügyefogyott lépést követően – lásd: sárban elcsúszó nő, kontra segítőkész jóképű idegen – ismerkedik össze. 

És mit nem láttunk még Bridget Jones-filmekben? Heves udvarlást! Hiába sajnáljuk borzasztóan, hogy Bridget exfőnöke és exe, Daniel Cleaver (Hugh Grant) nincs jelen a sztoriban – persze legfőképp a szuper színészt, Grantet hiányoljuk  – , egyvalaki biztosan kárpótolja romantikára vágyó női lelkünket: egy romantikus gesztusokból diplomázott sármőr. Az új férfi ugyanis nem kispályázik: mindent bevet, hogy meghódítsa hősnőnk szívét. Persze ehhez még Darcy-nak is lesz egy-két szava.

Egyvalamivel azonban semelyikük nem számol: hogy a jócskán ketyegő biológiai órájú Bridget teherbe esik. Na de ki az apa? Ez lesz a nagy kérdés a filmben.  Addig is, amíg kiderül, számíthatunk jó pár fordulatra, növekvő pocakra – szerencsére Renée Zellwegert ezúttal nem hizlalták túl az alkotók – és egy együttműködő szülész-nőgyógyászra, akit egy szintén nagyszerű színésznő, Emma Thompson alakít. És ami még biztatóbb lehet a rajongóknak, akik az első részt jobban kedvelik: a Bridget Jones babát vár rendezője ugyanaz, mint a Bridget Jones naplójáé. Mi már nagyon várjuk…

 

Bemutató: 2016. szeptember 15.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Szerző: Szajki-Vörös Adél

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

NOE
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Családháló
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Képmás Magazin
Ugrás az oldal tetejére