Jelenlegi hely

Iránytű 2024 ősz – Párkapcsolati és önismereti előadások

Hiteles emberek, ismert szakértők, hasznos tudás, izgalmas témák. Szeptember végétől új előadások lesznek.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012-ben indította el népszerű előadássorozatát "Család és Karrier?" címmel. Azóta minden év tavaszán és őszén megszervezik ezt az eseményt többek között olyan neves előadókkal, mint Pál Ferenc, Mihalec Gábor, Pécsi Rita.

Pszichológusok, párterapeuták és ismert személyiségekk beszélnek arról, hogyan kerülj egyensúlyba önmagaddal, a másikkal, és a világgal.

Az előadásokon párválasztási, párkapcsolati és önismereti témákat járnak körbe, és kiemelten foglalkoznak a gyermekvállalás/karrierépítés összeegyeztethetőségének kérdésével. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek hazánkban.
Skrabksi Fruzsinával, a Mozgalom vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható.

Szeptember végétől új előadások

Folytatódik az Iránytű előadás-sorozat a Semmelweis Egyetem, az első előadás szeptember 23-án lesz. Az alkalmak 18 órától kezdődnek.

Hozd magaddal a barátod vagy a párod, hiszen így kedvezményesebb áron vehettek részt a előadás-sorozaton! 

Programok

2024. szeptember 23.

18:00: A SZORONGÁSGYÁR FELSZÁMOLHATÓ - DE HOGYAN?

LIMPÁR IMRE tanácsadó szakpszichológus

Szakmájában azon kevesek közé tartozik, akiket sokkal inkább a jövő, mintsem a múlt érdekel. Elsősorban a hogyanok foglalkoztatják és a változás mikéntjei. Szakterületei: időgazdálkodás, karriermenedzsment, konfliktus- és stresszkezelés, az önbizalom pszichológiája.

Eddig megjelent könyvei: A siker tervezhető (2018), 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet (2020) és A lélek igazságai (2022)

Aggodalom, félelem, stressz, rágódás, agyalás, kattogás, izgulás, kétségbeesés, ijedtség, pánik, hogy csak párat említsünk azon szavak közül, amik sokunk életében gyakran látott vendégek. Meghívott előadónk szóképét használva: a mélyben nagyon sokszor egy szorongásgyár termeli ezeket a portékákat. Nem akarjuk, de a termelés nem áll le, folyamatos, legfeljebb néha leáll egy-egy gyártósor. De felszámolható-e az egész gyár? És hogyan? Ennek eredünk nyomába. Aki ismeri előadónk stílusát, pontosan tudja, hogy egy nagyon praktikus és gyakorlatorientált előadásra számíthat.

19:20: FIGYELD A BELSŐ IRÁNYTŰDET! A REZILIENCIA NÖVELÉSE AZ ÉRZELEMSZABÁLYOZÁS ÚTJÁN

DR. MOGYORÓSY-RÉVÉSZ ZSUZSANNA  tanácsadó szakpszichológus, EMDR-terapeuta, szupervízor

A rugalmas megküzdés, azaz a reziliencia egyik fontos személyes összetevője az önszabályozási képességünk. Az önszabályozást és ezen belül az érzelmek szabályozását születésünktől kezdve tanuljuk, elsősorban családunk stresszkezelési, megküzdési mintáinak alapján. A biztonságos kötődésben és megfelelő közösségi támogatásban felnövő gyerekek – mondhatni - természetes módon válnak kompetenssé az érzelmeik szabályozásában, míg a gyermekkori ártalmas tapasztalatok, hozott vagy szerzett sérülések megnehezítik ezt a folyamatot.

Az előadás arra mutat rá, hogy hogyan tudunk újra kapcsolatba kerülni belső iránytűnkkel, aminek lényege az érzelmeink nyújtotta zsigeri és emocionális információk összehangolása az értelmi (kognitív) szempontokkal. Áttekintjük az érzelmi kompetencia lépcsőfokait, megbeszéljük, hogy mit jelent a tolerancia-ablak és mitől függ a tágassága. Bemutatom, hogy milyen útjai, módjai lehetnek az érzelmeink szabályozásának, illetve, hogy ehhez milyen önismereti kérdésekre kell tudnunk választ adni.

Legelső lépésként érdemes megtanulni a megnyugvás, az idegrendszer „pihenő üzemmódjának” létrehozását, amihez be fogok mutatni néhány alapvető, egyszerű gyakorlatot. Aktuális feszültségszintünk, energiaállapotunk függvényében kialakíthatunk egy bármikor alkalmazható gyakorlat-repertoárt – ehhez is támpontot nyújt majd az előadás.

Csak az önmagáért felelősséget vállaló, önmagáról gondoskodni tudó felnőtt ember képes arra, hogy valódi segítséget nyújtson másoknak. Az előadást az öngondoskodás szemléletének és szempontjainak bemutatásával zárom.

2024. október 14.

18:00: SÉMÁINK FOGSÁGÁBAN

VÁGYI PETRA sématerapeuta és kiképző, klinikai szakpszichológus

Mindenkinek vannak olyan konfliktusai, rossz érzésekkel terhelt helyzetei, melyekről azt gondolja, hogy ez már megint megtörténik?!, vagy miért történik ez velem újra és újra? 

Mintha egy időcsapdába kerültünk volna, ahol ezek az ismerős rossz érzések és negatív gondolatok az állandó kísérők. Ilyenkor egy sémavezérelt tudattalan működést tapasztalunk meg, amik a jelenben és kapcsolatinkban mindaddig beaktiválódnak, míg nem kezdünk rájuk tudatosan odafigyelni és leépíteni őket. Hogyan tudunk ezen változtatni? Mi segíthet minket ebben, hogy végre megszabadulhassunk ezektől a rossz sémáinktól?

Ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat az előadás során egy sématerapeutától.

19:20: ÖNBECSÜLÉSÜNK ÉS KAPCSOLATAINK ÖSSZEFÜGGÉSEI

KOZMA-VÍZKELETI DÁNIEL  család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

"Önbecsülésünk két oszlopa a magunkban élő önértékelés és a számunkra fontos személyektől kapott visszajelzések. Mindkettőre szükségünk van. Ahogy szükségünk van értékeink megalapozott ismeretére, úgy szükségünk van visszaigazolásokra, megerősítésekre: elismerésekre is. A hozzájuk való viszonyunk azonban ellentmondásos: vágyunk is rá - és ódzkodunk is tőle. Hogyan tudunk egyensúlyt teremteni önértékelésünkben, ha áhítjuk az elismerő szavakat - aztán ha megkapjuk, nem halljuk meg, nem hisszük el, nem engedjük közel magunkhoz? Hogyan várhatjuk bárkitől is, hogy értékeljen bennünket - ha mindig visszautasítjuk, lekicsinyeljük, érvénytelenítjük elismerését? Hiteles elismeréseket kiegyensúlyozott kapcsolatokban tudunk szerezni. És minderre igazán szükségünk van..." 

2024. november 11.

18:00: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

PÁL FERI katolikus pap, mentálhigiénés szakember

a teljes est, 90 perces előadás!

"Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. Biztató, hogy jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!"

2024. december 2.

18:00:  REJTETT ERŐFORRÁSAINK/TARTALÉKAINK - KRÍZIS IDEJÉN IS

PÉCSI RITA neveléskutató, egyetemi docens

a teljes est, 90 perces előadás!

Az előadás során Pécsi Rita méltán elismert kutatói munkájának eredményeit tárja föl, a tartós stresszhelyzetek hatásait vizsgálja, különös tekintettel az emberi kapcsolódás fontosságára. Bemutatja, hogyan befolyásolják kapcsolataink a rezilienciánkat és mentális egészségünket, valamint rámutat az összhang hiányának tipikus akadályaira. Kitér arra is, hogy a szinergia forrásai miként segíthetnek a stressz kezelésében, és a közönséggel együtt felderíti, hogy a társas intelligencia és reziliencia mennyire szükséges a mindennapokban. Az előadás végül arra keresi a választ, hogyan ismerhetjük fel a gyógyító és mérgező kapcsolatokat, és mi az, ami igazán számít az életben.

Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Budapest 1089, Nagyvárad tér 4., Zöld előadó

Jegyárak:
4 alkalmas bérlet: 12.000 Ft/fő
4 alkalmas páros: 20.000 Ft
1 jegy: 4000 Ft/fő (az adott nap mindkét előadására szól)
1 jegy: novemer 11-én és december 2-án: 4500 Ft/fő

A korábbi előadások a Hangtárban meghallgathatók.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére