Jelenlegi hely

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a havonta mintegy bruttó 70 ezer forintos juttatás a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalásának ösztönzésére vezette be a kormány.

Tájékoztatása szerint az anya, aki a szülést megelőzően felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesz jogosult, ezt követően pedig gyest vehet igénybe. Az ellátásra munkaviszony hiányában azok is jogosultak, akik a hallgatói jogviszony szünetelését vagy megszűnését követő egy éven belül szülnek.

Elmondta, a diplomás gyed idei évi januári bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe, így mindenképpen rendelkezniük kellett még legalább fél év munkaviszonnyal.

Novák Katalin szerint ez sok fiatalt, akinek nem volt lehetősége dolgozni tanulmányai alatt vagy közvetlenül annak befejezése után, kizárt az ellátásból, ráadásul a hallgatói jogviszony fél évére legfeljebb a minimálbér összegét vehették figyelembe jövedelemként az ellátás összegének kiszámításánál.

Az államtitkár szerint a kormány a diplomás gyeddel azt akarja kifejezni, hogy Magyarország megbecsüli és minden élethelyzetben támogatni kívánja a nőket és az édesanyákat.

A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a juttatást.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére