Jelenlegi hely

Ötéves a tervezett gyerekek megszületését támogató Három királyfi Mozgalom

Ötéves a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, a kívánt gyerekek megszületését támogató civil szervezet az évfordulót pénteken konferenciával ünnepelte Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az eseményen azt mondta, a kormány most azon dolgozik, hogy az egygyerekes családokat abban segítsék, hogy legalább még egy gyermeket vállaljanak.

Fűrész Tünde a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott rendezvényen emlékeztetett arra: a mozgalom alapítója, Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője volt az első, aki megfogalmazta azt, hogy a kívánt és tervezett gyerekek megszületését kormányzati eszközökkel is támogatni kellene.

Jelezte, a kormány, miként a korábbi években, a mostani ciklusban is magáénak vallja ezt a szemléletet. Utalt arra, hogy a kormány a múlt héten is tárgyalt egy népesedésügyi csomagról, amelynek ugyanez a fő célja.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a kormánynak az elmúlt négy évben számos olyan családpolitikai intézkedése volt, amely a Népesedési Kerekasztal vagy a mozgalom javaslatain alapult. Ezek között említette a családi adó- és járulékkedvezmény-rendszer - francia mintára történt - bevezetését, aminek köszönhetően az elmúlt 4,8 milliárd forint maradt a gyerekeket nevelő családoknál. Hozzátette: bíznak abban, hogy a támogatási rendszer tovább bővíthető.

A mozgalom által javasolt, a munka és a család összehangolása érdekében tett intézkedések között sorolta fel a gyed extrát, a kisgyermekes anyákat foglalkoztató munkáltatóknak biztosított adókedvezményt, a családbarát munkahely pályázatot, a diplomás gyedet, valamint a bölcsődei férőhelyek számának növelését, a családi napközik támogatását.

Azt mondta, a kormányzati és civil együttműködés hatására egyre több családban vállalnak több gyereket, egyre több a "három királyfi vagy királylány". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kétgyerekesek aránya valamelyest csökkent, ezért a kormányzat most azon dolgozik, hogy az egygyermekes családok merjenek még egy gyermeket vállalni.

A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária hívta életre, a civil szervezet elnevezése arra utal, hogy a népmesékben a harmadik királyfi menti meg az országot.

A mozgalmat azért indították, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek; ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába. A szervezet indította el a Családbarát vállalat díjat is; ezt az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is.

A mozgalomnak sikerült elérnie azt is, hogy a korábbi Országgyűlés valamennyi frakciója nevében közös, ötpárti nyilatkozatot adtak ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból. A mozgalom egész napos konferenciáján, amelyen vándorbölcsőket is kisorsolnak, rész vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére