Jelenlegi hely

Önkormányzati támogatás iskolakezdéshez

Ahhoz, hogy ez az iskolai év gördülékenyebben kezdődjön a családok számára a legtöbb fővárosi kerületben az önkormányzatok is hozzájárulnak gyerekek iskolakezdésének költségeihez. Mutatjuk a részleteket.  

A 2020/21-es tanévtől a diákok már teljesen ingyen kapják a tankönyveket, ennek ellenére az iskolakezdés sok családnak így is anyagi terhet jelent. Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege 10-25 ezer forint körül mozog. Fontos feltétel, hogy a diák lakcíme abban a kerületben legyen, ahol a támogatást kéri.

A támogatást az adott önkormányzat honlapján található kérelemmel, vagy személyesen is lehet igényelni.

Tudomásunk szerint az alábbi budapesti kerületi önkormányzatok nyújtanak ilyen támogatást. Pontos információt tőlük tudtok kérni.

I. kerület - Budavár

Az iskolakezdési támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint, melyet Erzsébet-utalvány formájában nyújt az önkormányzat. Az iskolakezdési támogatás iránti kérelem évente az iskolai tanév végétől szeptember 15-ig nyújtható be.

II. kerület

Gyermekvédelmi- és eseti gyermekvédelmi támogatás

III. kerület - Óbuda, Békásmegyer

Beiskolázási támogatás összege: általános iskolai tanuló részére 10.000Ft, középiskolában vagy szakiskolában tanuló gyermek részére 15.000,-Ft, felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató fiatal felnőtt részére 17.000,-Ft.

IV. kerület - Újpest

Beiskolázási támogatás, melynek összege gyermekenként 15 ezer Ft.

V. kerület - Belváros

Általános- és középiskolások részére nyújtanak beiskolázási támogatást és füzetcsomag

VI. kerület - Terézváros

tanévkezdő csomag 10 ezer Ft-os utalvány

VII. kerület - Erzsébetváros

A támogatás összege 20-25 ezer Ft, évente egy alkalommal.

VIII. - Józsefváros

iskolakezdési támogatás: az első osztályosok 15.000 Ft értékű utalványt kapnak.

IX. - Ferencváros

Az iskolakezdési támogatást igénybe veheti: a gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy a kettő- vagy többgyermekes, vagy a tartósan beteg gyermeket nevelő családok nappali tagozatos (általános, közép- és szakiskolás) tanulói.

XI. kerület - Újbuda

tanévkezdő csomag

XII. kerület - Hegyvidék

Tanévkezdési támogatás általános- és középiskolásoknak, összege: 16 ezer Ft.

XIII. kerület - Angyalföld, Újlipótváros

Beiskolázási utalvány (10 ezer Ft)

XIV. kerület - Zugló

tanévkezdési támogatás

XV. kerület - Rákospalota, Pestújhely, Újpalota

25 ezer forintban nyújt iskolakezdési támogatást azon szülőknek, akiknek gyermeke az általános iskola első vagy ötödik osztályát kezdi meg.

XVII. kerület- Rákosmente

iskolakezdéshez nyújtott települési támogatás

XX. kerület - Pesterzsébet

besikolázási támogatás 

XXII. kerület - Budafok-Tétény

gyermeknevelési támogatás 

XXII. kerület - Csepel

isklolakezdési utalvány minden elsősnek 25 ezer Ft összegben

XXIII. kerület - Soroksár

beiskolázási támogatás összege: 25 ezer Ft

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére