Jelenlegi hely

Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium

Cím: 1015 Budapest, Szabó Ilonka u. 2-4.
Telefon.: 1-214-8063
E-mail: igazgato@egyetemi.hu
Web: http://www.egyetemi.hu/index.php?oldal=egt

Iskolánk - melyet Széchény György esztergomi érsek alapított 1687-ben - immár több mint 320 éve áll a magyar közoktatás és ezáltal a Haza szolgálatában.
 
E hosszú idő alatt olyan kiváló tudósokat, politikusokat, hadvezéreket adtunk a magyar kultúrának és művelődésnek, mint Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, Kállay Miklós miniszterelnök, báró Eötvös József író, vallás- és közoktatásügyi miniszter vagy éppen Nagysándor József és Török Ignác aradi vértanú honvédtábornokok. Gimnáziumunk históriája maga a magyar történelem: diákjaink és tanáraink számosan véreztek a nemzet nagy szabadságküzdelmeiben, volt, hogy német nyelven kellett oktatni növendékeinket a Habsburg-önkény időszakában, és a II. világháború után át kellett élnünk azt is, hogy iskolánk kapuit bezárta az egyházi oktatási intézményrendszert tudatosan szétzúzó kommunista diktatúra. De mindezen sorscsapások közepette is, a lángot szilárdan és rendíthetetlenül őrizték elődeink: amikor lehetett, azzal, hogy a szétágyúzott vár romjai között is tanítottak és tanultak; amikor pedig még ezt sem volt szabad, azzal, hogy más intézmény keretei között gyűjtögették, ápolgatták a hagyományokat, és - ha sokáig csak magukban is, rejtve - készültek a "csodára": az újrakezdésre. 
A Jóisten megadta az esélyt az országnak, és megadta az esélyt a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumnak is: 1997-ben újrakezdtük a tanítást. Mára az iskolai négy és hat évfolyamos képzéseinek keretében, 20 osztályban mintegy félezer diák tanul, akik minden reggel a Budai Vár, a Mátyás-templom és a Halászbástya sok száz éves falainak árnyékában érkeznek meg a gimnáziumba. Fenntartónknak és támogatóinknak köszönhetően magas színvonalú informatika-, fizika-, kémia-szaktanteremben, nyelvi laborban ismerkedhetnek meg növendékeink a számítástechnikával és az idegen nyelvekkel, egyedi kialakítású rajzteremben tanulhatnak a művészetről, országos versenyek megtartására is alkalmas szertornateremben tehetnek egészségükért, vagy éppen együtt imádkozhatnak csodálatosan meghitt hangulatú saját kápolnánkban. Nemzeti ünnepeink méltó megünneplésének biztosít helyszínt Parlamentre néző lenyűgöző panorámájával a Díszterem. Iskolai és iskolán kívüli programjainkon - a szórakoztató, nem pusztán az elméletre szorítkozó tanulmányi versenyeken, a táborokban és vízitúrákon -, melyeket lendületes, férfi kollégákat is nagy számban felvonultató tantestületünk tagjai szerveznek, akár 50-100 diákunk is részt vesz. 
 
Mindezek mellett - vagy inkább előtt - azonban két másik jellemzőnket, törekvésünket szeretném az Ön figyelmébe ajánlani: az egyik a keresztényi életre nevelés. A mi értelmezésünkben ez öntudatos, tenni akaró és tenni képes, cselekvő létezést takar, amely hitünk szerint még ebben a zavarodott értékrendű világban is (sőt, talán éppen ebben a világban a leginkább) segít majd diákjainknak egyenes, tiszta jellemű, szilárd hitű emberként élni. Másik fontos célunk, hogy tanulóink megértsék: ez a föld, ez a Kárpát-medencét lakó nemzet és annak minden hagyománya az ő örökségük, amit nekik kell megőrizni és továbbadni majd egykoron utódaiknak úgy, hogy ne elvegyenek belőle, ne pusztítsák, ellenkezőleg: építsék, gazdagítsák. Ezért keresi fel iskolánk küldöttsége minden évben Erdélyt, a csíksomlyói búcsút, ezért ünnepeljük immáron 9 éve Füleken, Felvidéken március 15-ét, ezért létesítettünk testvériskola kapcsolatot a szabadkai Kosztolányi Gimnáziummal.
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére