Jelenlegi hely

Novemberre elkészülhet az Anyák Háza a Bethesda Kórházban

Igazi Anyák napi hír, hogy novemberre elkészülhet a Bethesda Gyermekkórház mellett épülő Anyák Háza. A megnyitót őszre tervezik, de elképzelhető, hogy már júliustól igénybe lehet venni néhány szobát. Az épületet mintegy 50 millió forintból alakítják át, lehetőséget nyújtva az édesanyáknak arra, hogy gyermekük közelében lehessenek a hosszas gyógykezelés idején. Mindez nem csak a családoknak, de a 150 éves Bethesda Kórház dolgozóinak is jó, mert egy gyermek gyógyulását nagyban segíti, ha szülei a közelében vannak.

A Bethesda Gyermekkórházban 2002 óta működik az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ, az ország legkorszerűbb, égési sérült gyermekek ellátására specializálódott centruma.  A 10 ágyas központba hozzák az ország minden részéről a súlyos égési sérült gyermekeket. Az osztályon kezelt gyermekek hetekig, sőt sok esetben hónapokig kórházi ellátásra szorulnak. Az országos központban évente átlagosan 300 gyermek fekszik, közülük 70 az intenzív részlegre kerül felvételre. A sürgős esetek ellátása mellett, az égett gyermekek gondozását, helyreállító plasztikai sebészeti ellátását is elvégzik itt.

Az orvosok és ápolók mindent megtesznek, amit tudnak, de az édesanyák és édesapák is nagyon fontos szereplői a gyógyulási folyamatnak, de jelenleg még nincs lehetőség arra, hogy a szülőknek éjszakai szállást biztosítsanak a kórházban. Pedig ha az édesanyák megfelelően kipihent állapotban vannak a gyógyuló gyermek mellett, a gyógyulási folyamat nem csak elviselhetőbb lesz, hanem még le is rövidülhet. Ha a sérült gyermek hetekig, esetleg hónapokig kórházban kell, hogy maradjon, és a szülők több száz kilométerre laknak, időben és anyagilag is nagyon megterhelő még az esetenkénti látogatás is a baleset miatt egyébként is többnyire önváddal küzdő szülőknek. A család fizikai és lelki terhei épp akkor válhatnak emiatt elviselhetetlenekké, amikor a veszélyben levő kicsit kellene minden energiával gondozniuk és felé biztonságot és szeretetet sugározniuk. A Kórház vezetői és munkatársai mindezek ismeretében szeretnének segíteni a családoknak, és ezért kezdtek bele az Anyák Háza létrehozásába.

Az Anyák Házának helyet adó épületet, mely régen diakonissza házként funkcionált, az intézmény a református egyháztól kapta használatra. A kórház közvetlen szomszédságában helyezkedik el, ezzel is biztosítva a szülő-gyermek közelséget. Az épületben nyolc különálló helyiség kialakítására van lehetőség, és nemcsak édesanyákat, hanem családokat is tudnak majd fogadni. A komplett felújítási költség várhatóan 50 millió forintot tesz ki. A felújítás munkálatai jelenleg is zajlanak, két helyiség már elkészült, és a tervek szerint 2015 novemberében várható az Anyák Házának ünnepélyes átadása.

Mint Dr. Velkey György, a kórház főigazgatója elmondta több magánadományozó mellett a társadalmi élet különböző közszereplői is felfigyeltek a tervükre és melléjük álltak. Egyik leglelkesebb segítőjük, Kováts Adél színművésznő, a Bethesda Kórház jószolgálati nagykövete. Ő, mint édesanya is jól ismeri a kórházat, mert gyermeke náluk gyógyult.

Kováts Adél szerint nagyon sokat tud segíteni, ha az anya egész nap a gyermeke mellett lehet. Az Anyák Háza azért nagyon jó dolog, mert a kórházzal együtt, ugyanakkor mégis külön egységként valósul meg. A baba-mama szoba is egy lehetőség, de az anya bizony elfáradhat a kialvatlanságtól. A kórház nem szálloda, hanem munkahely, ahol gyógyítás folyik. 24 órás „szolgálatban” az anya számára valósággal lehetetlenné válik a pihenés. Mindenki nyer azzal, ha az édesanyák jó helyen tudva a gyermeküket, akár nap közben is le tudnak pihenni. Jaksa Petra, egy fiatal tűzoltóhölgy, illetve az önkéntes tűzoltók is népszerűsítik az ügyet.

Olyan nagyvállalatokat is meg kell említeni, mint az SCA Hygiene Products Kft., amely több módon is segít: partnereivel (Spar, Tesco, HPH, Novapapír) az év folyamán közös akciókkal támogatják a Bethesda Kórház Alapítványt. Emellett az SCA Hygiene Products Kft. termékeivel támogatja a családokat a kórházban, valamint a cég munkatársai megalkották fenntartható felelősségvállalási stratégiájukat is, mely szintén a 150 éves Bethesda Kórházhoz kapcsolódik.

A cégnél arra törekednek, hogy a munkában is érvényre jussanak a skandináv munkakultúra és szemlélet sajátosságai: a tisztelet maguk és mások iránt, a felelősségvállalás és a kiválóság. Az SCA Hygiene Products Kft. számára a családi élet és azon belül a gyermekvállalás és az egészség megtartása, fejlesztése áll a stratégia középpontjában. A Bethesda Gyermekkórház „Jutalmunk, hogy tehetjük” és az SCA Törődünk az Élettel hitvallása rendkívül hasonló, illetve egymást kiegészítő értékek elérését szolgálják.

A Bethesda Kórház Alapítvány tavalyi 1%-gyűjtésének célja is az Anyák Háza épületének felújítása volt: 2014-ben összesen 51 millió Ft-ot ajánlottak fel a nagylelkű adózók az alapítvány javára. 2015-ben újfent erre a célra gyűjtenek, mivel a teljes tavalyi összeget nem tudták kizárólag az Anyák Háza épületére fordítani. Sok, más napi és sürgős hiányt is folyamatosan pótolni kell a Gyermekkórház mindennapi életvitelének zökkenőmentessé tételéhez. De annyi bizonyos, hogy már nincs sok lépés a teljes építkezés befejezéséig. Ehhez kérik ismét hathatós közreműködésüket: idén is rendelkezzenek a Bethesda Kórház Alapítvány javára adójuk 1 százalékáról!

Az épülő Anyák Házáról készített videó anyag linkje: https://www.youtube.com/watch?v=1GRrlfw6ZP4

Forrás: VM.komm Kommunikációs Tanácsadó iroda

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére