Jelenlegi hely

Barbár Napok az Aquincumi Múzeum kertjében

Ha itt az ősz, jönnek a barbárok. Október 7-én és 8-án ismét kelták, germánok és szarmaták vernek tábort a BTM Aquincumi Múzeum romkertjében, hogy betekintést nyújtsanak a látogatók számára a barbárok sokszínű  és izgalmakkal teli világába. Hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások, ókori mesterségek, rendhagyó tárlatvezetések és előadások, vásári forgatag.

A hétvégi hagyományőrző bemutatókavalkád során az Aquincumba látogatók megismerhetik, hogyan éltek, öltözködtek és harcoltak a római uralom előtt, alatt és után különböző barbár törzsek az egykori Pannonia provincia területén, illetve annak környékén.

Sőt, akinek megtetszik ez az életforma, a bátorságpróbákat kiállva, maga is okleveles, igazi barbár harcossá vagy vérbeli barbár nővé válhat!

A rendezvényen továbbá régészelőadások, tárlatvezetések, és a múzeum raktárában tett látogatások révén a résztvevők megtudhatják, mit árulnak el az utókorra maradt régészeti emlékek és leletek valamint történelmi források a barbár törzsek társadalmáról, szokásairól, viseletéről, illetve a mai Budapest területén élőkről az őskortól a népvándorlás korig, valamint az ókori Aquincumot a barbár támadástól védő római katonaságról.

Akik a múlt tanulmányozása helyett a jövő útvesztőiben keresnének támpontot, válaszokért a romok között keringő vándorjóshoz, és az ogham kövek mesteréhez fordulhatnak.

A jelenben pedig várja a látogatókat továbbá vadászmadár bemutató, kézműves foglalkozások sora, botparipás lóverseny, kincskereső játék, mesterségek bemutatója, szombaton tombola, birkacinca, a vásári forgatag és még sok más programelem.

PROGRAMOK

október 7. (szombat):
10:00-17:00 Kincskereső játék
10:00-17:00 Vadászmadár bemutató
10:00-18:00 Tábor- és életmódbemutató a hagyományőrző táborokban
10:00-18:00 Mesterségek bemutatója (kovácsolás, bronzöntés, kelta kalligráfia, csontfaragás, növényi festés)
10:00-18:00 Árusok utcája
10:00-10:30 Gyógynövény séta
10:30-11:30 Kelta harci kiképzés gyerekeknek
10:30-17:30 Találd meg a vándorjóst!
11:00-11:30 Régészelőadás – Beck Attila: Bátorság, becsület és a hűség – Katonai erények az északi történetekben (vagyis a germán/skandináv “harcosok útja”)
11:00-17:00 Így etesd a barbárodat! látványkonyha
11:00-17:00 Bátorságpróba – Legyél te is igazi barbár harcos, vagy vérbeli barbár nő!
11:00-17:00 Kézműves foglalkozások (rontásűző kitűző, batka buxa, botparipa, agyagozás)
11:00-17.00 Harci tincskészítés
11:30-12:15 Tárlatvezetés: Élet a rómaiak előtt, alatt… után?
12:00-12:45 Vezetés az “A római sas árnyékában” c. állandó kiállításban
12:00-15:00 Mesélő kövek – Jóslás ogham kövekből
12:30-12:50 Eraviszkusz viseletbemutató
13:00-18:00 Hennázás
13:00-13:20 “…a kardom erejében bízom, semmi másban…” – Germán harci kiképzés és karddal felövezés a gepida Turisind király udvarában
13:00-18:00 Zászlófutás, birkacinca, interaktív csata gyerekeknek és felnőtteknek
13:30-14:00 Régészelőadás – Horváth M. Attila: Viselet rekonstrukciós kísérlet a csepeli kelta temető leletei alapján. Milyen volt a kelták viselete, avagy miről mesélnek a csepeli temető leletei?
14:00-14:30 Nart eposz felnőtteknek
14:30-15:00 Lóverseny
14:30-15:00 Így nem írtak a barbárok c. kalligráfiai előadás
15:00-15:20 “Hogy otthon hírül adhassák, mennyire felülmúlnak a gallusok bátorságban minden halandót” – Kelta harci bemutató
15:20-16:20 Kelta harci kiképzés gyerekeknek
16:00-16:45 Tárlatvezetés: Élet a rómaiak előtt, alatt… után?
16:30-17:15 Kurátori vezetés a “Feltárva!…avagy még mindig van új a föld alatt” c. időszaki kiállításban
17:20-17:40 Kard és sör – Kvád-Szarmata áldozatbemutatás
17:50 Tombola

október 8. (vasárnap):
10:00-17:00 Kincskereső játék
10:00-17:00 Vadászmadár bemutató
10:00-17:00 Tábor- és életmódbemutató a hagyományőrző táborokban
10:00-18:00 Mesterségek bemutatója (kovácsolás, bronzöntés, kelta kalligráfia, csontfaragás, növényi festés)
10:00-18:00 Árusok utcája
10:00-10:30 Gyógynövény séta
10:30-11:30 Kelta harci kiképzés gyerekeknek
10:30-17:30 Találd meg a vándorjóst!
11:00-11:30 „Ex septentrione lux” (Északról jön a fény). Raktárlátogatással egybekötött betekintés Óbuda germán múltjába a tárgyak tükrében
11:00-11:30 Régészelőadás – Beck Attila: Bátorság, becsület és a hűség – Katonai erények az északi történetekben (vagyis a germán/skandináv “harcosok útja”)
11:00-17:00 Így etesd a barbárodat! látványkonyha
11:00-17:00 Bátorságpróba – Legyél te is igazi barbár harcos, vagy vérbeli barbár nő!
11:00-17:00 Kézműves foglalkozások (rontásűző kitűző, batka buxa, botparipa, agyagozás)
11:00-17.00 Harci tincskészítés
11:30-12:15 Tárlatvezetés: Élet a rómaiak előtt, alatt… után?
12:00-12:45 Vezetés “A római sas árnyékában” c. állandó kiállításban
12:00-15:00 Mesélő kövek – Jóslás ogham kövekből
12:30-13:15 Kurátori vezetés a “Feltárva!…avagy még mindig van új a föld alatt” c. időszaki kiállításban
13:00-18:00 Hennázás
13:00-13:20 “…a kardom erejében bízom, semmi másban…” – Germán harci kiképzés és karddal felövezés a gepida Turisind király udvarában
13:00-18:00 Zászlófutás, birkacinca, interaktív csata gyerekeknek és felnőtteknek
13:30-14:00 Régészelőadás – Mészáros Boglárka: Hunkori temetkezés a késő római erőd árnyékában
14:00-14:30 Nart eposz felnőtteknek
14:30-15:00 Lóverseny
14:30-15:00 „Ex septentrione lux” (Északról jön a fény). Raktárlátogatással egybekötött betekintés Óbuda germán múltjába a tárgyak tükrében
15:00-15:30 Így nem írtak a barbárok c. kalligráfiai előadás
15:00-15:20 “Hogy otthon hírül adhassák, mennyire felülmúlnak a gallusok bátorságban minden halandót” – Kelta harci bemutató
15:20-16:20 Kelta harci kiképzés gyerekeknek
16:00-16:20 Eraviszkusz viseletbemutató
16:30-17:00 Tárlatvezetés: Élet a rómaiak előtt, alatt… után?
16:40-17:00 Kard és sör – Kvád-Szarmata áldozatbemutatás

A belépés III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező látogatók számára, érvényes  lakcímkártya felmutatásával, ingyenes. A jegyárak és kedvezmények listája a múzeum honlapján található.

2023. október 7-8.
BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park, 1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére