Jelenlegi hely

Budapesti Klasszikus Film Maraton

Időpont: 2023. szeptember 12-17.
Helyszín: Budapest, több helyszín

Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi filmfesztiválját.

A fesztivál idén is a kedvelt helyszíneken, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és a Francia Intézetben várja a látogatókat, de most sem maradhatnak el a népszerű és látványos szabadtéri vetítések a Bazilika előtt, a Szent István téren. A rendezvényt változatos szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések kísérik, valamint több restaurálási premier és filmtörténettel foglalkozó alkotás bemutatója is várható.

A fesztivál kiemelt témája ebben az évben a Korda univerzum, a Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált magyar rendező-producer, Korda Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából. A program nem csak Korda Sándor pályáját és fontosabb filmjeit mutatja be, hanem azt az izgalmas szellemi közeget, azokat a magyar és nemzetközi munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek között a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost. A brit fókuszhoz kapcsolódóan vetítjük majd a híres alkotópáros, Pressburger Imre, azaz Emeric Pressburger és Michael Powell filmjeit. Kettejük különleges együttműködése olyan utánozhatatlan világot teremtett, amely ma is lenyűgözi a nézőt. A filmjeikből válogatott szekció elsősorban ezt a sokszínűséget kívánja illusztrálni.

Bemutatásra kerülnek André de Toth (Tóth Endre) restaurált magyar filmjei és válogatunk az amerikai produkcióiból, de Hollywoodhoz a Paramount stúdió és annak magyar alapítója, Adolph Zukor filmjein keresztül is kapcsolódunk.

A fesztivál további szekcióiban a sport és mozgókép témában keresünk új megközelítéseket, fontos női alkotókat mutatunk be, illetve a filmek segítségével visszarepülünk az időben, hogy megismerjük a 150 éves Budapestet és felújított filmjeivel idézzük meg a magyar közönség örök kedvencét, Latabár Kálmánt.

Ismét lesz Budapest Classics Lab konferencia, ahol hazai és nemzetközi szakemberek mutatják be a filmtörténet izgalmas fejezeteit és a legújabb filmarchívumi felfedezéseket. A fesztivál népszerű oktatási programja is folytatódik: diákvetítések, beszélgetések, játszóház várják majd a fiatalokat. Hagyománnyá válik a tavaly nagy sikerrel indult kezdeményezés, idén is lesz olyan szekció, amit diák kurátorok állítanak össze a közönségnek.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére