Jelenlegi hely

Istenek, ideák, hősök – Régészet Napja és Éjszakája

Ingyenes családi programok lesznek hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeumban! Felnőtteknek pedig 18+-os előadások...

Az idei Régészet Napját június 2-3-án rendezik neg, azzal az újdonsággal, hogy az idén már fesztivál jellegű rendezvény központi helyszíne a Nemzeti Múzeum épülete lesz. A 2023-as központi téma az „Istenek, ideák, hősök”.

Kik voltak a letűnt korok kiemelkedő alakjai, akik példaként szolgáltak a közösség tagjai számára? Milyen ideák és eszmék hatották át az egykor élt emberek gondolkodását? Milyen volt az istenképük?

Hogyan kapcsolódtak hozzájuk, és mi mindenért fohászkodtak hozzájuk? Biztonságot adó alakként tekintettek rájuk, vagy netán rettegték őket? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ 2023-ban a Régészet Napja és kiegészítő rendezvénye a Régészet Éjszakája, utóbbi főként a felnőtt közönséghez szól: „A régészet sötét oldala”. 

A múzeumkerti (!) programok regisztráció nélkül szabadon látogathatók. Egyes programok viszont regisztrációhoz kötöttek!

PROGRAMOK

A Múzeumkertben 10:00 és 17:00 óra között látványfőzéssel, történelmi viseletbemutatóval, kirakodóvásárral, középkori utcazenével és étellel-itallal várjuk vendégeinket!

JÚNIUS 2.

MÚZEUMKERT 

10:00-18:00 Látványfőzés és viseletbemutató

12:00-13:00 Museum Lunch Break: tárlatvezetéssel egybekötött ebédszünet 

13:00-14:00 Pénzügyőr Zenekar koncertje

14:00-17:00 Odüsszeusz kalandjai - óriástársasjáték

14:00-18:00 VÁSÁRI FORGATAG - Kézműves vásár és középkori utcazene a Fandyr előadásában

14:30-15:00 Bemutatkoznak az MNM régészeti parkjai: Baláca; Campona Victrix; Vértesszőlős

15:00-18:00 Bajvívás óránként

15:30-16:15 A Barbaricum hangjai- a Fandyr Zenekar koncertje

18:30-20:00 Palya Bea koncert

20:30-21:30 Juríj zenekar

MÚZEUMKERTI JÁTSZÓTÉR 

14:00-17:00 Régészhomokozó Kincskereső kaland a régészhomokozóban!

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK

13:00-16:30 Ismeretterjesztő előadások az őskortól Rómáig (Lapidárium)

14:00-16:00 Alkotóprogramok gyerekeknek (Nobel-terem)

14:00-17:00 Leletsimogató (Déli Kandalló Terem)

14:00-17:00 Középkori kalandozások (Magyarország története I.)

FILMVETÍTÉS A DÍSZTEREMBEN

16:00 – 18:00 Lovakon, nyergekben - A honfoglaló magyarok hadművészete. Filmvetítés és beszélgetés az alkotókkal.

A filmvetítésen való részvétel regisztrációhoz kötött.

LAPIDÁRIUM

18:00 – 19:30 Régészet Éjszakája – előadások 18+

- Lassányi Gábor: Szex és Róma 

- Ligeti Dániel: “Igaz, hogy lakik benned valaki?” – Démonűzés az ókori Mezopotámiában

JÚNIUS 3.

MÚZEUMKERT

10:00-14:00 Látványfőzés és viseletbemutató

14:00- 18:00 Középkori utcazene a Héttorony Hangászok előadásában, VÁSÁRI FORGATAG

14:00-17:00 Odüsszeusz kalandjai - óriástársasjáték

MÚZEUMKERTI JÁTSZÓTÉR

10:00-14:00 Régészhomokozó Kincskereső kaland a régészhomokozóban!

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK

10:00-14:00 Alkotóprogramok gyerekeknek (Nobel-terem)

10:00-14:00 Leletsimogató (Déli Kandalló Terem)

10:00-14:00 Középkori kalandozások (Magyarország története I.)

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére