Jelenlegi hely

Margó Irodalmi Fesztivál

Időpont: 2023. május 11-13.
Helyszín: Budapest, Margitsziget, Kristály Színtér

Grecsó Krisztián, Tompa Andrea, Závada Péter, Háy János, Kiss Judit Ágnes és Ai Weiwei májusban a Margó Irodalmi Fesztiválon

Május 11. és 13. között, új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben várunk az idei első Margó Irodalmi Fesztiválra, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal készülünk!

Idén legfrissebb megjelenések kapcsán többek között olyan témákkal foglalkozunk, mint a szülővé válás, a háború, az alkotói szabadság vagy a drog, esténként pedig kifejezetten a fesztiválra létrejött zenés irodalmi produkciók várnak a slamtől a metálig.  

Három napon át négy színpadon több mint 50 programmal várunk az idei első Margóra: délután az irodalmi élet meghatározó szerzőit és új köteteiket bemutató beszélgetések, esténként pedig a Margóra megálmodott zenés irodalmi produkciók közül lehet válogatni.

A fesztivál vendége lesz Beck Zoltán (30Y), fellép majd Prieger Zsolt és Balázsovits Mihály (Tink) is, akik úgy mutatják be Csokonai Vitéz Mihály verseit, ahogy azt a tankönyvekből nem ismerhetjük.

A metál és az irodalom eddig még nem találkozott a Margó színpadán, de idén tavasszal ez is megtörténik a metálantológia megjelenése apropóján. Rendhagyó, közös műsorral lép színpadra a rapper 6363 (Gege), a költő Simon Mártonnal és a slammer Horváth Kristóffal (Színész Bob). Závada Péter A muréna mozgása című új verseskötetét meghívott zenészekkel mutatja be. 

Nálunk mutatja be új kötetét többek között a Mastercard Alkotótárs ösztöndíjat nyert André Ferenc valamint Dezső András, Falcsik Mari, Ferber Katalin, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Kleinheincz Csilla, Kiss Judit Ágnes, Ménes Attila, Pléh Csaba, Rakovszky Zsuzsa, Tompa Andrea, Vida Gábor és Závada Péter is. 

Külföldi szerzőkből sem lesz hiány. Andrei Dósa román író Füveskert című regényével érkezik Budapestre, ahol megjelenés előtt mutatja be a Margó és a Helikon Kiadó gondozásában elinduló könyvsorozat, a Margó Könyvek első kötetét.

A fesztiválra érkezik az iráni kurd költő és újságíró, Behrooz Bocchani is, akinek Nincs barátunk, csak a hegyek című börtönnaplója 2021-ben jelent meg magyarul, valamint Thomas Erikson, az Idiótákkal körülvéve szerzője is.

A tavaszi Margón debütál a kínai képzőművésszel, Ai Weiwei-jel készült riportfilm is, melyben korunk egyik legmeghatározóbb művésze idézi fel a számkivetettségben töltött éveket, és mesél arról, hogyan formálta a gondolkodását és művészetét a totalitárius rendszer, amelyben apja és ő élt. 

Programjainkra a belépés díjtalan, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére