Jelenlegi hely

Nyitott Ház a Vigadóban

Egész nap ingyenes programok, kiállítások, gyermek kézműves-foglalkozás, dizájnvásár, táncház, filmvetítések és épülettörténeti séták várják az érdeklődőket május 6-án a Pesti Vigadóban.

Szélesre tárja kapuit a Pesti Vigadó

A jubileumi X. Nyitott Ház programon az aktuális és állandó kiállítások (Látványtér - 15 év, Pesti Vigadó Idővonal) egész nap térítésmentesen tekinthetőek meg, míg egyes rendezvényeken előzetes regisztrációt követően lehet részt venni.

A családok tagjai közösen, egy időben vehetnek részt különböző művészeti, kulturális rendezvényeken. Valamennyi rendezvényen való részvétel ingyenes, de az épülettörténeti séták esetén előzetes regisztráció szükséges. 

Programok

10:00 – 17:00 - DIZÁJNVÁSÁR ÉS KIÁLLÍTÁS

Idén első alkalommal lesz dizájn kiállítás és vásár festői környezetben több, mint 20 kézműves kiállító közreműködésével. A program során megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személyeket képviselő szervezetek is bemutatják tevékenységüket, valamint kézműves alkotásaikat az érdeklődőknek.

Vigyél haza emlékül egy igazi szívvel-lélekkel készült egyedi kézműves ékszert, táskát, kerámiát, textil vagy lakásdekorációs terméket!

10:00 – 17:00 - TAPINTHATÓ KIÁLLÍTÁS

Kézzelfogható Alapítvány tevékenysége a látássérültek társadalmi rehabilitációját szolgálja művészeti megfogalmazásokban. Az egyik működési területük a tapintható, integrált, tematikus kiállítások szervezése országszerte, melyben látássérült alkotók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

10:30 – 16:30 - GYERMEK KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁS

Az óvodás és általános iskolás korú gyermekek a kézműves foglalkozáson népi gyermekjátékokat készíthetnek. A lányok textilből népviseletes babát, a fiúk pedig dobósárkányt alkothatnak.

13:30 – 14:30 és 15:30 – 16:30 - MAGYAR TÁNCHÁZ I. - II. A BUDAPEST FŐVÁROS BARTÓK TÁNCEGYÜTTESSEL

A programok során autentikus néptánc koreográfiák láthatóak a Kárpát-medence magyar lakta területeinek színes és széles spektrumából. A koreográfiák között pedig táncház ad lehetőséget a nézők számára a tánclépések elsajátítására.

FILMVETÍTÉS

11:00-12:20 - Szaffi (1984, rendezte: Dargay Attila)

A cigánybáró című Jókai kisregény nyomán készült rajzfilm két fiatal szerelmi története a XVII. században.
A Magyar Királyság utolsó, török kézen maradt erődjét, Temesvárt ostromolják a császári seregek, még a gátját is felrobbantják. A várból Ahmed basa elmenekül a kincsekkel és csecsemőkorú kislányával, Szófiával. Csatlakozik hozzájuk Ahmed jó barátja, Botsinkay Gáspár is kisfiával, Jónással. Mielőtt csónakba szállnának Isztambul felé, a kincseket elássák a Botsinkay-birtokon. Menekülés közben a kis Szaffi belezuhan a megáradt folyóba. A síró csecsemőt egy anyóka, Cafrinka menekíti ki a vízből az erdei állatokkal együtt...

14:00-15.30 - Macskafogó (1986, rendezte: Ternovszky Béla)

A macskabandák gengszterszindikátusba szerveződtek s leszámolásra készülnek az egerekkel. Az erőviszonyok természetesen a macskák számára kedvezőek. Időközben a Nemzetközi Egérrendőrség, az InterMouse tudomására jut, hogy a messzi Keleten Fusimisi professzor föltalált egy olyan készüléket, amely az egerek javára billenthetné a mérleg nyelvét.

ÉPÜLETTÖRTÉNETI SÉTÁK 

Barangold be a romantikus épület gyönyörű belső tereit, ismerd meg több mint 150 éves történelmét és hagyja, hogy lenyűgözze a páratlan panoráma!

  • 10:30 - 11:40 Épülettörténeti séta I. 
  • 11:00 - 12:10 Épülettörténeti séta II. 
  • 11:30 - 12:40 Épülettörténeti séta III.  
  • 13:45 - 14:55 Épülettörténeti séta IV. 
  • 14:00 - 15:10 Épülettörténeti séta V. (angol nyelvű vezetés) 
  • 14:30 - 15:40 Épülettörténeti séta VI. 
  • 15:30 - 16:45 Épülettörténeti séta VII. 

Előzetes, online regisztrációt igényelnek!

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére