Jelenlegi hely

II. Vízivárosi Családi Nap

Időpont: 2023. március 25., 10.00-17.00
Helyszín: Jókai Anna Szalon, Budapest, I., Iskola utca 28.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezi a Közösen Vízivárosért Egyesület a Vízivárosi Családi Napot. Sok szeretettel, izgalmas programokkal várunk mindenkit 2023. március 25-én, szombaton a Jókai Anna Szalonban. A programok délelőtt 10-től, egészen délután 5 óráig tartanak.

A gyermekeknek egész nap arcfestéssel, kézműves sarokkal, csillámtetoválással kedveskedünk, a nap indításaként pedig, 10 órától a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című bábelőadást tekinthetik meg, az Álomzug Társulás előadásában.

Délután a felnőttek is találhatnak számukra érdekes programokat, hiszen 13 órától a Budavári Kézfogás Testvérvárosi Egyesület tart nyilvános klubdélutánt, ahol bemutatják tevékenységüket és a vízivárosiak is megismerhetik, milyen sokszínű kapcsolatrendszerrel rendelkezik kerületünk.

14 órától prof. Dr. Szauder Ipoly kardiológus interaktív előadását hallgathatják meg az érdeklődők, mely során professzor úrtól kérdezhet is majd a hallgatóság.
Végezetül, 15 órától a Fricska zenekar tartja meg gyerektáncházát, megmozgatva az egész családot.

A belépés a programokra természetesen ingyenes! 

További infó

- Budapestimami -

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére