Jelenlegi hely

Vörösmarty Classic Xmas – Békebeli karácsonyi vásár a belvárosban

A november 18-tól szilveszterig nyitva tartó Vörösmarty téri karácsonyi vásár a tradicionális hazai értékeket képviselő gasztronómiai és kézműves-kiállítókkal, valamint békebeli karácsonyi hangulattal fogadja a vendégeket. Népszerű attrakció lesz az ingyenesen igénybevehető gőzmozdony és a kézműves ház sok érdekes foglalkozása.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár új díszbe öltözve, Vörösmarty Classic Xmas néven várja az adventezőket. A Váci utca felől a zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty térre érkező ünnepi forgatagot egy grandiózus karácsonyfa fogadja.

A vásár egyik kiemelt látványossága lesz a Harisnyaházon díszelgő, óriási karácsonyfa dekoráció, és most mutatkozik be a Vörösmarty-szobor új takarása is, amely a korábbi, szürke nylon védőfedésre kerülve mintegy "láthatóvá teszi" a költő emlékművét.

A takaráson ugyanis az eredeti szobor életnagyságú képe mellett versrészletek lesznek olvashatók magyarul, németül és angolul.

A tér népszerű attrakciójának ígérkezik az ingyenesen igénybe vehető kisvasút, amelynek utasai az Oroszlános kút ünnepi díszítésében is gyönyörködhetnek.

Klasszikus, új köntösben

Megújult arculattal fogadják a látogatókat a téren felállított gasztronómiai pontok és kézműves faházak is. A gasztronómiai kiállítók a hagyományos magyar étel- és italkultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó értékeit kínálják, és a kézműves kiállítók is a hagyományőrzés jegyében válogatják össze portékájukat.

A rendezvényen megjelenő sokszínű, tipikusan magyar kézműves tárgyi kultúra darabjait bemutató kiállítók mellett interaktív, edukációs helyszínként állítják fel azt a kézműves házat, ahol a látogatók minden nap más és más kézműves fortélyt bemutató foglalkozáson vehetnek részt.

A Vörösmarty Classic Xmas szervezői támogatói helyet biztosítanak az árva és sérült kutyákért dolgozó Vigyél Haza Alapítványnak, amely a rendezvény ideje alatt számos aktivitással várja az adakozókat.

A téren december 28-ig vásárolhatók kézműves termékek, ezt követően a készítők újév napjáig átadják helyüket a szilveszteri ünneplők sokaságának. A Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja az érdeklődőket.

Nyitvatartás:

Hétfő-csütörtök: 11.00–21.00 óra
Péntek-szombat: 11.00–22.00 óra                
Vasárnap: 11.00–21.00 óra                              
 
2022. december 24.: 10.00–14.00 óra
2022. december 25.: 12.00–18.00 óra
2022. december 26.: 12.00–18.00 óra
2022. december 31.: 11.00-05.00 óra

Forrás: MTI, Vörösmarty Classic Xmas Facebook-oldala

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére