Jelenlegi hely

Akik előnyt kovácsoltak a hátrányukból – Augusztus 18-án debütált a Mégis podcast-sorozat

Mégis, miért? Mégis, miért én? Mégis, mit ér az élet? Mégis, mire vagyok jó? Mégis adhatok? Mégis boldog lehetek? MÉGIS PODCAST. Történetek arról, amikor a kicsi naggyá, a hátrány előnnyé válik, az utolsóból első lesz.

Új, nyolc részes podcast-sorozatot indít a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a Szerencsejáték Zrt. támogatásával.

„A sorozatban nyolc életet szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez. Miközben a beszélgetésekből mindannyian erőt tudunk meríteni, mondatról mondatra bomlik le a fal a fogyatékkal élő emberek és épnek tartott társaik között” – mondja Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője és a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Keresztes Ilona műsorvezető vendégei többek között Ivanova Daniela, kerekesszékes újságíró, Fedinecz Pál, kisember, színész, Sükösd Csilla és munkatársai, a tehetségmásként.hu tulajdonosai, akik bár vakok, ékszereket és egyéb ajándéktárgyakat készítenek, Puskás Antal, akit a Tóni a kéken program keretében egy ország ismert meg, valamint Nagy Sándor atya, akinek siket szülők gyermekeként a jelnyelv az anyanyelve, így rendszeresen jelnyelven is tart szentmisét. Az adásokhoz képriport is kapcsolódik majd a Képmás magazin őszi és téli számaiban.

„Minden embernek helye van közöttünk, és minden ember élete értékes. Hogy megtalálja-e mindenki a saját útját, feladatát, küldetését, az a környezetén is múlik. Attól függ, hogyan tekintenek rá, értékelik-e, és adnak-e lehetőséget neki ahhoz, hogy alkosson, dolgozzon. Ez igaz az épekre és igaz a bármilyen akadályozottsággal élőkre egyaránt. Felelősek vagyunk egymásért” – emelte ki Keresztes Ilona.

A podcastek legújabb részei augusztus 18-tól kéthetente csütörtökön jelennek meg a népszerű podcast applikációkban.

Az első adásban Ivanova Daniela, Média a Családért-díjazott kerekesszékes újságíró mesél családjáról, lázadó kamaszkoráról, egykori képzeletbeli barátjáról, valamint magánéleti és szakmai kihívásokról.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére