Jelenlegi hely

Megnyílt a kukorica-útvesztő Kiszombor mellett

Július 15. és augusztus 20. között várják a barangolókat, játszani vágyókat az 5 hektáros kukoricatáblában. A Makó közelében található labirintus hétvégenként éjfélig van nyitva.

Már 15 éve várják a kalandvágyó útvesztősöket a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai. A 4,5 kilométeres sétakaland mellett az idén is ad hoc programok teszik kellemessé a természetjárást, például a kincskereső játék szombatonként. 

A nyolcágú csillag alakú labirintusban a helyes útvonal 2 és fél kilométeres. Aki ezt megtalálja, kényelmes sétával alig egy óra alatt bejárhatja. A sorok helyét kézi erővel vágták ki, 200 munkaórával alakították ki az útvonalat a négy és fél hektáros kukoricaföldön. 

"Az első útvesztőt 2004-ben, Ferencszállás határában alakították ki, akkor még kukutyini kukorica-útvesztőnek hívták. Később azonban jobban megközelíthető helyre, Kiszombor mellé költözött a rendezvény, azóta is ott található minden évben. Az egyesület mindig igyekszik más-más ötlettel előrukkolni a labirintus mintáját illetően. Volt már az útvesztő boszorkány, bölény, csodaszarvas és turulmadár alakú is. Ez persze csak a légi fotókon vehető ki." – olvasható a delmagyar.hu oldalon. 

Nyitvatartás

2023. július 15. - augusztus 20.

vasárnap-csütörtök: 16:00-20.00
péntek-szombat: 16:00-24:00

Belépés adománybelépővel, amivel az egyesület következő évi közösségi, kulturális, hagyományápoló programjainak megvalósítását és a kör tevékenységét támogatja.

Adománybelépő
felnőttek: 1000 Ft
14 év alatt: 500 Ft

Helyszín: Kiszombor külterület, Óbébai út – Kübekháza felé vezető út, a község központjától 2,5 km-re

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére