Jelenlegi hely

Új látványosságok a Budakeszi Vadasparkban

Több új fejlesztéssel – madárröpdékkel, kifutókkal, foglalkoztató térrel és méhecskés játszótérrel – várja a tavaszi kirándulószezon kezdetére látogatóit a Budakeszi Vadaspark.

Budapest környékének egyik legkedveltebb ökoturisztikai célpontja a Budakeszi Vadaspark, amely évente kétszázezer látogatót fogad. A mostani újdonságok közül a leglátványosabb a nyolc röpde és kifutó, amelyek 200 négyzetméteren – legmagasabb pontjain hatméteres belmagassággal – adnak otthont erdei madaraknak. Hóbaglyok, macskabaglyok, szarkák, csókák, dolmányos varjak, vörös vércsék, fülesbaglyok – ezek mind-mind megfigyelhetők az új röpdékben.

Az új kifutó lehetőséget ad a Vadmacska fajmegőrzési program részeként a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen megmentett vadmacska-kölykök tartós elhelyezésére.

A bejárat mellett több mint 80 látogató befogadására alkalmas foglalkoztató tér épült, amely pihenő és étkező, de a környezeti nevelési programok helyszínéül is szolgál. Kiépült 200 méter úthálózat, a hozzá tartozó közmű és elektromos vezetékekkel, amely mintegy 15 ezer négyzetméterrel bővíti a látogatható területet.

Igazi különlegesség az a tematikus játszótér és tanösvény, amely a beporzó rovarok fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a méhek, darazsak és társaik fontosságát az erdei életközösségben. A nyolc elemből álló játszótéren méhecske mászóka és kaptárbújócska is található, míg a tanösvényen az öt állomás között egy darázsgarázzsal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A fejlesztések a Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadasparkot fenntartó Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével valósulhattak meg pályázati forrásból.

A Budakeszi Vadaspark a budai hegyek közt, Budapest és Budakeszi határában található, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működik. A parkot 1979-ben nyitották meg; célja a a hazánkban és Európában őshonos vadfajok erdei környezetben való bemutatása. A vadaspark 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él 32 állatfaj mintegy 120 egyede. 

A családbarát vadasparkban medvék, őzek, szarvasok, muflon, farkasok, bölények, vaddisznók és más nagyvadakat élnek természetes élőhelyükön, erdei környezetben. A park egész éven át érdekes és tartalmas programokat kínál, pl. lát­vány­ete­tés­sel és állati tré­nin­gek­kel vár­ják az érdeklődő­ket. 

Cím: 2092, Budakeszi 0210/12 hrsz.

Forrás: parkerdo.hu, MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére