Jelenlegi hely

Hetet egy csapásra – Meseösvény a Hármashatárhegyen

November 7-én vasárnap a meseösvény helyszíne ezúttal a Hármashatár-hegy pompás őszi erdeje lesz. Vár a természet, mese, zene és sok játék! 

Mese: Hetet egy csapásra

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szűcs. Ennek a szűcsnek annyi gyereke volt mint a rosta lika, még eggyel több..."

Újabb Bailavidrum meseösvényre hívunk! A novemberi meséből megtudhatjátok, miért gondolta magáról ez a szűcs, hogy ő "igen vitéz ember"! Ha nekiindultok a nagy kalandnak, bátor ifjak és leányok, ti is kiállhatjátok azokat a próbákat, amiken a mesebeli szegény szűcs ment végig.

Szedjétek össze minden bátorságotokat, mert bizony ebben a mesében nemcsak ördögfiókákkal, de magával az ördögkirállyal is találkozni fogtok! Mindeközben átélhetitek majd a "többet ésszel, mint erővel" mondás igazságát. A próbák jutalma, mint mindig, most is zenés-táncos mazsola-lakoma... és mesés, gondtalan élet.

Helyszín

A regisztrációt autóval, vagy tömegközlekedéssel a 11-es busz végállomásától 10 perc sétával éritek el. A mese végi mulatság után a parkolóhoz egy rövidebb, 800 méteres út vezet majd. A legjobb álló-, akarom mondani menő-képességűek még megmászhatják az Árpád-kilátót is, mielőtt visszaérnének a buszvégállomáshoz.

Mit érdemes tudni a meseösvényről?

  • Az egész meseprogram körülbelül három-négy órát vesz igénybe.
  • Regisztráció után az ugyanarra a mesélési időpontra érkezetteknek elmondjuk a mesét.
  • Ezután a meséhez kapcsolódó játékokkal tölthetitek a várakozási időt.
  • Amikor csoportotok (a regisztrációnál kapott sorszám szerint) sorra kerül, elindítunk a meseösvényen, ahol szalagozás és nyilak mutatják majd az útvonalat.
  • Az egyes helyszíneken jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is, és ha lehet, a felnőtteket is.
  • Útközben átélitek a mese örömét és a komoly próbatételeket.
  • A végén jutalmatok: egy marék mazsola, kipirult arc és élményekkel teli szív.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Gyakran ismételt kérdések

Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
Az ugyanarra az időpontra regisztrált családokat több kis csoportba osztjuk a helyszínen. Az éppen jelen lévő gyermekekből alkotjuk a csoportokat. Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor kérjük, várjátok össze egymást, és egyszerre menjetek oda a regisztrációs asztalhoz!

A mesefonalat végig kell fogni?
Ezt az erdei séta nagy részében rátok bízzuk. Arra kérünk, hogy a tájfutóbójánál mindenképp várjátok össze egymást, egyben legyen a csapat, minden gyerek fogja a fonalat. Ezzel elkerülhető az, hogy a meseszereplőink kérdezgessenek titeket, hogy mindenki itt van-e már, míg szóval tartják a csapat elejét.

Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb csapatot.
Amikor egy mesehelyszínre úgy értek, hogy ott még az előző csapattal játszik a meseszereplőnk, akkor kérünk, álljatok meg az állomás előtt lévő tájfutóbójánál. Amint az előző csapat továbbhaladt, szólítunk majd titeket is. Így kerek marad az élmény mindkét csapat számára.

Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
Igen. Ez esetben szóljatok a csapatotok többi családjának, hogy ne várjanak, és nyugodtan maradjatok le. Ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez.

Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
Amennyiben a regisztrációs lapon azt látjátok, hogy lezártuk a jelentkezést arra az időpontra, ahova ti jelentkeztetek, kérünk, hogy az esemény Facebook-csoportjában ajánljátok fel a helyeteket másnak. Kérünk, hogy a csapatneveteket csak egy családnak áruljátok el.

Részvételi díj és regisztráció

Várunk szeretettel gyermekeiddel és barátaiddal együtt! Ha sikeres a regisztrációd, a Google küld majd egy automatikus üzenetet erről az elsődlegesen megadott címedre. Az esemény előtti pénteken mi is küldünk majd egy részletes levelet az összes tudnivalóval mindenkinek, aki regisztrált.

Programunkra a négy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 1600 forint a belépő. A négyévesnél fiatalabbaknak ingyenes.

Szeretnénk, hogy bárki megismerkedhessen mesés programunkkal, ezért, ha úgy érzitek, hogy nálatok ennek anyagi akadályai lennének, kérünk, írjatok nekünk! Biztosan találunk megoldást.

Regisztráció

2021. november 7., vasárnap
Hármashatár-hegy 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére