Jelenlegi hely

Gyereknapi hétvége a Budapest Bábszínházban

Május 29-én és 30-án gyereknap alkalmából megnyitja kapuit a Budapest Bábszínház: két különleges előadását, a Holle anyót és a 80 nap alatt a Föld körül című mesét is műsorra tűzi.

Szombaton délután, május 29-én 15 órakor a Holle anyót Kuthy Ágnes rendezésében nézhetik meg a gyerekek. Holle anyó világában a mostohatestvérek bejárják a jóság, a tisztelet, a szorgalom, a segítőkészség, egyben a felnőtté válás útját. Ki-ki a maga módján. Az előadás különlegessége, hogy a ritkábban használt marionett és pálcás bábtechnikát is alkalmazza.

Vasárnap délelőtt, május 30-án 10 óra 30 perckor Jules Verne ikonikus történetével, a 80 nap alatt a Föld körül című előadással folytatódik a gyereknapi hétvége. A fordulatokban gazdag történet Phileas Fogg úrról, az előkelő londoni Reform Club hóbortos tagjáról szól, aki arra vállalkozik, hogy fogadásból 80 nap alatt körbe utazza a Földet.

A biztonság érdekében két paravános előadást választottak, mert a színészeknek csak ezzel a technikával van lehetőségük maszkban játszani. A gyereknapi hétvégén 6 éves kortól mindenki számára kötelező a maszk.

Májusban továbbra is folytatódik a Bábfilmszínház: gyermek és felnőtt előadásokat tűz műsorra online a bábszínház. Május 7-én lesz látható az Apa lánya, 8-án a Rumcájsz, 14-én az Anima, 15-én a Nyúl Péter, 21-én az Esti Kornél, 22-én a 80 nap alatt a Föld körül, 28-án a Gengszter nagyi, 29-én pedig a Holle anyó.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére