Jelenlegi hely

Országos Népművészeti Kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza szinte minden terét betöltő kiállítás összesen 1 533 tárgyon, mindösszesen 2192 darab alkotáson keresztül mutatja be élő népművészetünk és népi iparművészetünk sokszínűségét. Lakástextilek, ruhák, bútorok, ékszerek, konyhai eszközök, kerámiák, játékok, hangszerek és még számos használati és dísztárgyak láthatóak a tárlaton.

A Hagyományok Házában nyílt április 22-én a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás, a Kárpát-medencei kézművesek ötévente megrendezett legnagyobb seregszemléje, amely ebben az évben több mint másfél ezer népművészeti alkotást vonultat fel. A kiállítás augusztus 24-ig látható.

Élő Népművészet 

"A magyarországi népművészetből táplálkozó tárgyalkotó mozgalom erejét mutatja, hogy az elmúlt fél évszázadban ötévente, újonnan készített minőségi tárgyakkal képes megtölteni többszáz négyzetméteres kiállítótereket. Ebből is jól látszik, hogy az alkotókedv és alkotóerő töretlen és ez minden népművészeti szakágban tapasztalható. Az alkotóknak a jelenkor számára is van mondanivalója és az általuk létrehozott tárgyak a 21. századi életmód minden területén hasznosíthatók."

Ebben az évben 464 egyéni alkotó, 37 szakkör és 27 alkotóközösség 1533 pályamunkáját válogatták be. A kiállításon tájegységi és tematikus blokkokban láthatók lakástextilek, viseletek és mai ruhák, lábbelik, bútorok, ékszerek, konyhai eszközök, kerámiák, játékok, hangszerek és még számos használati és dísztárgy a Hagyományok Háza három szintjén és a Fő utca 6. szám alatti Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

"Az alkotói utak különbözőek lehetnek, de bármelyik úton is járunk, az alapok hármas követelményét mindig szem előtt kell tartani: ezek a hagyomány, a tehetség és a mesterségbeli tudás."

Az idei seregszemle pályázatának kiírásában és megszervezésében a budapesti Hagyományok Házával a Népművészeti Egyesületek Szövetségének tagszervezetei, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és az erdélyi Kallós Zoltán Alapítvány működött együtt. Hazánkban Zalaegerszegen, Szekszárdon, Székesfehérváron, Zsámbékon, Mezőkövesden, Berettyóújfaluban és Békéscsabán, valamint idén először Erdélyben szerveztek regionális kiállítást a helyben összegyűlt legszebb munkákból.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére