Jelenlegi hely

Nevelőszülőket keres a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Családokat, házaspárokat keresnek Budapesten és maximum 40 km-es körzetében, nevelőszülői feladatokra.

A Gyermekmentő Szolgálat több, mint 25 éve fennálló modellnek szánt programja keretében állami nevelésbe vett gyermekek családokban történő gondozását biztosítja Pest megyében és Budapesten.

A nevelőszülők feladata összetett és felelősségteljes, ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat komoly kiválasztási folyamat eredményeképpen köt szerződést a gyermekeket fogadó családokkal, házaspárokkal.

Nevelőszülőnek lenni hivatás. Ismerd meg Csenge és Lili történetét!

A kiválasztási folyamat része a miniszteri rendeletben is szabályozott képzés, melynek során a jelentkező család vagy házaspár meggyőződhet saját alkalmasságáról és ismereteket szerezhet a nevelőszülői munkáról.

A nevelőszülők munkájukat foglalkoztatási jogviszonyban végzik, őket munkájukért juttatások illetik meg. Nevelőszülőinknek nem a vérszerinti szülők, a vérszerinti család másolása a dolga, hanem családi minták nyújtása, és ezzel egyidejűleg a vérszerinti családdal való kiegyensúlyozott kapcsolattartás.

Elsődleges feladatuk, hogy tartsák szem előtt a gyermek mindenek felett álló érdekeit, s ami talán még ennél is nehezebb, formálják át úgy saját motivációikat, érzelmeiket, hogy vállalásuknak eredményesen eleget tudjanak tenni.

A Gyermekmentő Szolgálat nagy hangsúlyt fektet a gyermekek személyre szabott gondozására, nevelésére és fejlesztésére; ennek érdekében a nevelőszülők munkáját gyermekorvos és gyógypedagógus is támogatja.

Szükség esetén külső szakemberek - pl. fejlesztő pedagógus, gyermekpszichológus, gyógytornász - segítségét is igénybe veszik.

Várják olyan családok, házaspárok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy állami nevelésben élő gyermekeknek szerető otthont és támogató családi hátteret biztosítsanak.

További információ: 123beal@gmail.com e-mail címen vagy a 06-30-520-50-87-es mobilszámon

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére