Jelenlegi hely

Iránytű - Család és karrier újratöltve: folytatódik a népszerű előadás-sorozat

Hiteles emberek, ismert szakértők, hasznos tudás, izgalmas témák. 2021 márciusától új előadásokkal és online közvetítéssel várnak!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012-ben indította el népszerű előadássorozatát "Család és Karrier?" címmel. Azóta minden év tavaszán és őszén megszervezik ezt az eseményt többek között olyan neves előadókkal, mint Bagdy Emőke, Pál Ferenc, Mihalec Gábor, Almásy Kitti, Böjte Csaba, Kozma-Vízkeleti Dániel, Belső Nóra vagy Purebl György.

Az előadásokon párválasztási, párkapcsolati és önismereti témákat járnak körbe, és kiemelten foglalkoznak a gyermekvállalás/karrierépítés összeegyeztethetőségének kérdésével. 

Hagyományosan az előadásoknak a Semmelweis egyetem ad otthont, de a járványhelyzet miatt a tavaszi előadás-sorozatot online formában, élő közvetítéssel tartják meg. Az előadás alatt lehetőség van kérdések beküldésére, melyekből az utolsó 10 percben felolvasnak néhányat.

Az előadás megtekintéséhez szükséges linket a belépés napján küldik ki emailben.


A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek hazánkban.
Skrabksi Fruzsinával, a Mozgalom vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható.

Márciustól új előadások

Tavasszal folytatódik a sorozat, az első előadás március 1-én lesz. A beszélgetések 18 órától kezdődnek.

Programok

2021. március 1.

18:00 - Soós Aliz: Szomatodráma - önismereti játékok testről és lélekről
19:20 - Dr. Bánki György: A kóros nárcizmus és az önbecsülés fonákságai

2021. március 22.

18:00 - Dr. Lukács Liza: Hogyan etet a szerETET?
19:20 - Pál Feri: Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő?

2021. április 12.

18:00 - Kriston Andrea: Szexuális életünk többszöri megújulásának szükségessége
19:20 - Dr. Török Szabolcs: Érzelemfókuszú terápia: az érzelmek szerepe a párkapcsolatban és a párterápiában

2021. május 3.

18:00 - Dr. Mihalec Gábor: Viharálló szerelem
19:20 - Limpár Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet

Regisztráció az előadásokra

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére