Jelenlegi hely

Advent Szentendrén

Szentendre ismét ünnepi díszbe öltözik 2020. november 28-tól 2021. január 10-ig. A járványhelyzethez alkalmazkodva a Szentendrei Kulturális Központ idén rendhagyó módon szervezi meg Advent Szentendrén programsorozatát.

Az események online térbe kerülnek, de a programok között idén is megtalálhatja minden korosztály a neki kedveset. A KultOnline csatornáin egyaránt megtalálható lesznek: a városi gyertyagyújtások, koncertek, jazz- és filmklubok, mesejáték, mézeskalácsház- és karácsonyi dísz készítés, adventi koncert és irodalmi adventi kalendárium.

November végén kapja meg ünnepi köntösét Szentendre ikonikus helyszíne, a Fő tér: a hatalmas városi karácsonyfa mellett az adventi koszorú, a betlehemi istálló és világító hógömbök is helyet kapnak.

Ebben az évben a közösségi ünneplést úgy tudjuk megteremteni, hogy csatlakoztunk egy már országosra nőtt kezdeményezéshez: a Világító adventi kalendárium-hoz. December 1-től Szentendre ablakai is városszerte kinyílnak, és fényt árasztanak majd az adventi időszakban.

A gyermekeknek, családoknak és persze minden érdeklődőnek szervezünk egy szentendrei játékot, mely során különböző, a belvároshoz kötődő feladatok megoldásával kellemes és kalandos sétát tehetnek a karácsonyi fényekben pompázó ódon macskaköves utcákon.

A veszélyhelyzet és a rendeletek minket is bezárásra kényszerítettek, de továbbra is szeretnénk kulturális élményt biztosítani mindenki számára, ezért eseményeinket – így az Advent Szentendrén programjait is – az online térbe helyeztük át. November végétől indul a #KultOnline a szentendreprogram.hu, az online-szentendre.jegy.hu, Facebook oldalunkon és a YouTube csatornánkon.

Az adventi időszak legkedveltebb, meghitt eseményét a főtéri gyertyagyújtáson idén online formában vehetnek részt az érdeklődők. A négy adventi vasárnap estéjén vetített gyertyagyújtásokon a hagyományos ünnepi programot kínáljuk.

Elsősorban a gyerekeknek, családoknak ajánljuk online mesejátékot, karácsonyi kézműves foglalkozást, mézeskalácsház-készítést és a szentendrei óvodások néphagyományt éltető „Menjünk mi is Betlehembe…” programsorozatát.

A Barlang jazzklubokkal, koncertekkel, a Szentendrei Teátrum irodalmi adventi kalendáriummal, a P’Art mozi filmklubokkal várja az érdeklődőket a virtuális térben. Az adventi négy hétvégén, szombat délutánonként a Fő téren fél órás akusztikus koncertekkel készülünk, és más szabadtéri, játékos belvárosi sétával is szeretnénk meglepni az érdeklődőket.

A Szentendrei Teátrum három előadást tervez a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, illetve a P’Art mozi is tart filmvetítéseket az Advent időszakában.

A Dumtsa utcai szokásos adventi vásárt és a Csavard fel a főteret! szilveszteri programunkat idén sajnos nem tudjuk megtartani. Szilveszter estéjén lenyűgöző fényfestéssel és kellemes zenei aláfestéssel várjuk a Fő téren az arra sétálókat. A január eleji Újévi koncert a megszokottól eltérő formában és időpontban kerül megrendezésre.

Programok:

Gyertyagyújtások

Az Advent Szentendrén programsorozat legszebb és legkedveltebb eseményei a vasárnapi gyertyagyújtások. A város lakói a Fő téren, a városi karácsonyfa és a hatalmas adventi koszorú mellett gyűlnek össze, hogy együtt éljék át a várakozás örömét, a fény megérkezését. (december 6., 13. és 20., 19.30-kor)

Ebben az évben a járványügyi helyzet miatt sajnos nem lehet közösségi eseményként megszervezni a gyertyagyújtást, de hisszük, a képernyőn látva is megélhetjük ezeket az ünnepi pillanatokat!

A gyertyagyújtásokat a Szentendrei Kulturális Központ Youtube csatornáján és Facebook oldalán vetítjük.

Online koncert

2020. december 4. 20:00

Borbély Műhely Jazzklub vendég: Várallyay Petra – hegedű, zongora online koncert

A Borbély Műhely az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével. Közel 20 éve, havi rendszerességgel találkozhatunk velük a Dunaparti Művelődési Házban, a Barlangban.

Világító adventi kalendárium

2020. december 1-24.

Az Önök közreműködésével Szentendrén is létrehozunk egy világító, adventi kalendáriumot! A játék lényege, hogy december elsejétől minden nap más-más helyi lakos díszíti ki, és világítja ki az ablakát a szintén világító aznapi adventi számmal.

Karácsonyhoz közeledve így egyre több ablak világít majd Szentendre utcáin. Szenteste pedig egyszerre hoz fényt az összes ablak. Azt, hogy melyik nap hol csillan fel a kidíszített ablak egy térképen követheti nyomon a kulturális központ közösségi oldalán.

A térkép alapján egy késő délutáni séta során minden nap megkeresheti az újabb világító kalendáriumi ablakot! Ha pedig elküldi – akár „ablak-tulajdonosként”, akár sétáló felfedezőként – az ablak fotóját, akkor hozzájárul ahhoz, hogy a látványban mindenki gyönyörködhessen!

Programfüzet

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére