Jelenlegi hely

Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely – Megnyílt a Mesemúzeum új helyszíne

Formáljátok az élményeket történetté! Megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Mesemúzeum új helyszíne, a kiskamaszoknak szóló Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely.

„Hiszünk a történetek erejében.”

A Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely a történetekért jött létre. Azokért, amelyeket már megírtak, ki is nyomtattak, és közös kinccsé váltak, meg azokért, amelyek ott rejtőznek bennünk és csak arra várnak, hogy megmutatkozzanak.

A műhely elsősorban a 10-14 éves korosztály számára készült. A térben magyar gyerek- és ifjúsági irodalmi művek, különleges installációs eszközök – animációkészítő pult, hangstúdió, betűeső - inspirálják a látogatókat, hogy élményeiket történetté formálják.

„A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés.” (Csukás István)

Berg Judit író, a Mesemúzeum "kulcsőre" nyitotta meg a meseműhelyt és beszélt a kiállításról. Mint mondta, olyan dolog született, amely sok gyerek számára fog maradandó élményt szerezni és talán megnyitja a kaput egy olyan út felé, amerre sokan boldogan indulnak majd. Kiemelte: a történetmondás, a történetalkotás felszabadító alkotótevékenység, nem kell profinak lenni ahhoz, hogy jó történeteink születhessenek.

(Fotó: Beliczay László/Hajónapló)

Ha kapunk hozzá megfelelő segítséget, útmutatást, hogyan is kell történetet építeni, akkor hihetetlen élményben lehet része mindenkinek - mondta, hozzáfűzve, hogy a múzeumban a látogatók szakmai szempontokat kaphatnak a történetalkotáshoz, fejlesztik a szókincsüket, lépésről lépésre viszik bele őket az alkotói folyamatba.

Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely

Az új helyszínt a Budavári Önkormányzat által felajánlott épületrészben, a Döbrentei utca 9. szám alatti Virág Benedek-házban alakították ki. Míg a Mesemúzeum foglalkozásaival és rendezvényeivel az 5-10 éves korosztályra fókuszál, az új térben a 10-14 évesek szövegértő és szövegalkotó készségét fejlesztő, magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat közvetítő kiállítást hoztak létre.

A 78 négyzetméteres helyiségben olyan installációs teret alakítottak ki, amely inspirálóan hat, mintát és ötleteket nyújt a történetalkotáshoz.

(Fotó: Beliczay László/Hajónapló)

A kiállítótérben olyan állomásokat, "kulisszákat" terveztek, amelyek egyrészt alkalmasak arra, hogy a történetalkotás folyamatát különböző módon előrelendítsék - karakterépítés vizuális eszközökkel az animációs szigeten vagy helyszínválasztás a "kukucskafal" segítségével -, másrészt lehetővé teszik, hogy az írásban önmagukat nehezebben kifejező látogatók is sikerrel hozzanak létre történetet, történetrészletet akár hangrögzítés, akár animációkészítés révén.

(Fotó: Beliczay László/Hajónapló)

Az inspiratív tér mellett irodalmi művek szövegrészletei mozdítják elő az alkotómunkát. A kreatív írás, a drámapedagógia és az irodalomtanítás területeinek módszertani konvencióit ötvöző kulisszák eszközöket, trükköket, ötleteket kínálnak mindehhez.

(Fotó: Beliczay László/Hajónapló)

Nyitvatartás:

egyéni látogatóknak: előzetes bejelentkezéssel.
Regisztrálni a látogatás előtt legalább 24 órával a tortenetalkoto@pim.hu címen szükséges.

csütörtök, péntek 15-18 óráig
szombat, vasárnap 10-16 óráig

csoportoknak: előzetes bejelentkezéssel hétfőtől péntekig 9-14 óráig

Belépőjegy: 600 Ft
Belépőjegy kísérőfüzettel: 1000 Ft
A Te történeted! füzet: 500 Ft

1013 Budapest, Döbrentei utca 9.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére