Jelenlegi hely

Margitszigeti Kisállatkert

 
Cím: Budapest, XIII., Margitsziget
Telefon: 06-1-279-4300
 
 
Ez a néha vadaskertnek is nevezett állatbemutató kert az 1950-es évek óta létezik, de csak 2002 óta tartozik a Fővárosi Állat- és Növénykerthez. Az addigra nagyon leromlott állapotú kertet Budapest főváros abban az évben teljesen felújíttatta, működtetését pedig Állatkertünkre bízta.
 
A terület egyik felén a dámvadak karámja kapott helyet, ahol a hazai erdőkben is honos szarvasfélén kívül a mezei nyulak is kedvükre ugrándozhatnak. Ezzel az összeállítással arra törekedtünk, hogy felidézzünk valamit a Margit-sziget egykori természetes állapotából, vagy legalábbis a kora középkori kolostorkertek és vadaskertek világából, amelyeknek ez a sziget is otthont adott. Mint ismeretes, a középkorban ezt a szigetet Insula Leporum, vagyis "Nyulak Szigete" néven emlegették. A kisállatkert másik felében vízimadarak, illetve egyéb díszes madárfajok kaptak helyet. A Bahama, mandarin és a kisasszony récéken kívül különösen az ázsiai selyemtyúkok keltik fel a közönség figyelmét. A kert belsejében található istálló pónilovak lakóhelye, amelyeken szép időben, illetve forgalmasabb napokon akár lovagolni is lehet. A fentieken kívül számos bagoly és ragadozó  madár is helyet kapott a kertben. Ezek szinte kivétel nélkül olyan állatok, amelyek sérülten kerültek be hozzánk, és bár az életüket sikerült megmenteni, emberi segítség nélkül már nem lennének képesek a természetben életben maradni.
 
A vadaskert célja:
"Díszparki állatbemutató", mely jól illeszkedik a Margitsziget történelmi hangulatához, amely az egykori Nyulak Szigetétől József nádor főúri parkján át ível a mába. A funkcióját tekintve egyesíti mind a házi, mind az erdei, valamint az egzotikus állatok bemutatását.
 
Alapfeladatai:
Díszparkban gyakran előforduló állatok: dámszarvas, mezei, vagy üregi nyúl, póniló, díszrécék és díszbaromfiak bemutatása.
 
Állatok bemutatása:
A Margitszigeti Vadaskert - az állatok bemutatása céljából - átlátható kerítéssel körülhatárolt terület. Ebből a sajátosságból adódóan a látogatók az év minden napján felkereshetik.
 
Belső sétány látogatása:
A terület mintegy egyharmadára - meghatározott nyitvatartási időben - a területre belépő látogatók (a Vadaskert befogadó képességét figyelembe véve legfeljebb összesen 40 fő) a területen kialakított sétányon díjmentesen körbesétálhatnak, és a büfé belső oldala felől fogyaszthatnak.
 
Nyitvatartási idő:
Szezonban: április 15-től október 23-ig naponta
10-18 óra között
Szezonon kívül: október 24-től április 14-ig: ZÁRVA
 
 
Forrás: zoobudapest.com
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére