Jelenlegi hely

Szabadstrand a Dunán – Idén is megnyílt a Római-parti Plázs

Június 27-tól újra lehet fürödni a Dunában a főváros egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelyén. A Római-parti Plázs augusztus 24-ig lesz nyitva.

Idén már negyedszer nyílik meg a Plázs, ahol szervezett körülmények között, folyamatos vízminőség-ellenőrzés mellett ingyen fürdőzésre van lehetőség. Az egykori kijelölt fürdőhelyeket 1973-ban megszüntették, 2023-tól azonban ismét szabadon lehet strandolni a Római-parton.

Idén június 27. és augusztus 24. között tart nyitva a Római-parti Plázs, ez alatt az idő alatt jó idő és megfelelő vízminőség esetén mindennap várják a strandolni vágyókat a parton.

Ahogyan az előző években is, a megnyitást a meder átvizsgálása és tisztítása előzte meg, így a látogatókat a tiszta és gondozott partszakasz, kiépített infrastruktúra várja.

A belépődíj fizetése nélkül látogatható fürdőhelyen a vendégeknek színes napágyakat, ingyenes ivóvizet, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználatot, valamint díjmentes kerékpár-tárolási lehetőséget biztosítanak.

Fürdeni ebben a szezonban is csak a megszokott biztonsági előírásokat szigorúan betartva, a 120 cm-es vízmélységet jelző bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakaszon lesz lehetőség, nyitvatartási időben, 10 és 19 óra között. A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területen éjszakai őrzés is biztosított.

A területen természetesen lesz vízimentő szolgálat, illetve, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Magyar Vöröskereszt Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálata is segíti a biztonságos kikapcsolódást. 

A kijelölt fürdőhely a 1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. mellett található, 10.00–19.00 óra között látogatható.

Megközelítés:

  • BKV-val a 34-es busz Szent János utcai megállójától pár perc séta
  • biciklivel: a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. alatti sporttelepen kerékpártárolási lehetőség biztosított
  • autóval: parkolási lehetőség a fürdőhelyre merőleges utcákban: Őrtorony utca, Szent János utca, Losonc utca, Kalászi utca

Forrás 

- Budapestimami-

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére