Jelenlegi hely

Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

Már februárban búcsúzik a tél, megjelent a tavasz első hírnöke az Alcsúti Arborétumban. A csodálatos látványt keltő, két és fél hektáron elterülő hófehér hóvirágmező egyedülálló az országban. 2019. március 1-től előreláthatólag március végéig várják a látogatókat a hagyományos hóvirágünnepen.

A park egész évben kikapcsolódást nyújt a természet kedvelőinek, családoknak és kirándulni vágyóknak. Az arborétum minden évszakban más-más arculatát mutatja, a kora tavasszal nyíló hatalmas hóvirágmező egyedülálló az országban.

A több mint két hektár alapterületű hóvirágmező teljes pompájában csodálható meg. Az első hóvirágokat az 1800-as évek végén telepítették az akkori nádori birtok kertészei, majs folyamatosan újabb és újabb fajtákkal gyarapították a kertet. A páratlan gyűjteményt hét faj, összességében 24 különböző fajta, illetve változat alkotja.

Az arborétum magját József nádor egykori kastélyának parkja képezi. Hazánk egyik legértékesebb élőfa gyűjteménye található az 1825-től kezdve telepített Alcsúti Arborétum természetvédelmi területén, 40 hektáron 540 fajban gyönyörködhetünk. Az itt található növények közt nem csak hazai fajokat, de számos érdekességet és ritkaságot is megcsodálhatunk. Az ország legértékesebb élőfagyűjteményeinek egyikeként van számon tartva.

A hóvirágok nyílása időjárás függő, így a hóvirágünnep pontos kezdési időpontját a Hóvirágünnep facebook eseményénél és a weboldalon teszik közzé.

Nyitvatartás
2019. március 1-től:
Hétfő - vasárnap: 10.00 - 18.00-ig


Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére