Jelenlegi hely

Interaktív tanösvény a Hármashatár-hegyen

A babakocsival is bejárható túraútvonal mellett 14 interaktív táblát, új kilátópontokat és teraszt találunk, sőt egy mobilapplikáció segítségével virtuálisan is sétálhatunk.

A budapesti Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről nevezték el a Pilisi Parkerdő Zrt. új tanösvényét. A 2018. november végén átadott, 3,5 kilométer hosszú útszakaszon a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató interaktív táblák mellett két újonnan kiépített kilátópont is természetjárásra csábít.

A budapesti Hármashatár-hegy oldalában futó Guckler Károly-sétányon a 3,5 kilométer hosszú, összesen 14 interaktív táblát tartalmazó új turisztikai attrakciót a sokak által ismert sétaút 100 évvel ezelőtti kialakításának évfordulója alkalmából adták át.

Guckler Károly főerdőmester a XIX-XX. század fordulóján a fővárosi erdőterület megújításának kezdeményezője volt. Elkötelezett szakemberként irányította az addig tervszerű gazdálkodás hiányában folyamatosan romló fővárosi erdőterület növelését, és minőségének javítását. Nevéhez fűződik a gyümölcstermesztés felhagyása után kopárrá vált Hármashatár-hegy újraerdősítése. Bécsi mintára talajképző szereppel feketefenyő erdőket ültetett, amik napjainkra lehetővé tették az őshonos fafajok visszatelepítését.

Kereken 100 évvel ezelőtt az ő kezdeményezésére alakították ki a Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában szinte végig szintben futó, azaz nagyobb emelkedő nélküli sétautat, ami napjainkban is a természetjárók, terepfutók egyik kedvelt célpontja. Emelkedés szinte alig van benne, szárazabb időben akár babakocsival is végigjárható.

A 100 éves sétaúton futó tanösvény kialakításakor két új kilátóteraszt is létesítettek, amik Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban. A tanösvény ismeretanyaga már az indulás előtt megismerhető, vagy a túra után újra átolvasható a parkerdo.hu oldalon.

Megújult a tanösvény nyomvonala is: elvégezték a 100 éves sétaút felületének karbantartását, felújították az egykor kőből épített kilátópontot, öt pad-asztal garnitúrát és további öt padot helyeztek el, a Virágos-nyeregben pedig tűzrakóhelyet építettek ki. Pótolták a Tábor-hegyi barlanghoz vezető turistaút melletti korlát és lépcső hiányzó elemeit, és felújították az egykori terméskő padot is.

Virtuális séta a 14 interaktív táblával

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére