Jelenlegi hely

Napraforgók címmel keresd az idei év legszínesebb gyereklemezét!

Szekeres Adrien, Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor - csak pár ismert művész, akik egy-egy dal erejéig fémjelzik Major Eszter legújabb, gyerekeknek szóló lemezét. A Napraforgó Könyvkiadó gondozásában, a Magneoton Kiadó közreműködésével idén novemberben került a boltok polcaira a Napraforgók című gyerekdal válogatás, amely az Évszakok leporelló-sorozat verseinek feldolgozásából született.


A Napraforgók lemezhez hasonló gyereklemez válogatás évtizedek óta nem jelent meg a magyar piacon. 

NYERD MEG A LEMEZT GYERKŐCÖDNEK A BUDAPESTIMAMIN ››

A sajtóbemutató egyik különleges vendége Szekeres Adrien énekesnő volt, aki többek között az általa választott dalról is mesélt az egybegyűlteknek. 

"Azért mondtam igent a felkérésre, mert szeretem Esztert, a szövegeit, a személyiségét, és mert tetszenek a gyerekeknek írott versei is. Olyan dalt szerettem volna választani, ami nem egyértelműen én vagyok, ami kicsit kívül van a komfortzónámon: így esett a választásom a Sárkányeregetésre." - mondta az énekesnő.

A jó hangulatú lemezbemutatónak a Pannónia Stúdió adott helyet, ahol a sajtón kívül Dusík Gábor, zeneszerző, Kocsis Tibor, énekes, Eszter családja és barátai is részt vettek. 

Kocsis Tibor, énekes őszintén mesélt a felkérésről:  "Gyerekdalt énekelni számomra teljesen új terület. Eszterrel nagyon régóta ismerjük egymást és több dalon is dolgoztunk már együtt. Szeretem a dalszövegeit és nagyon tetszett az a kreativitás és jó értelemben vett egyszerűség, ahogyan ezeket a gyerekeknek szóló dalokat is megírta. A lemezen a Madárcsicsergés című dalt énekelem. Amikor először meghallgattam, egy szó ütötte meg a fülemet: ornitológus. Ezen nagyon jót mosolyogtam, mert szerintem nagyon szellemes, hogy egy olyan kifejezés került a dalba, ami teljesen váratlan és meglepő! Ezzel a gyerekeknek kicsit bonyolultnak tűnő szóval kizökkenünk abból a komfortos világból, ahová amúgy a dalokon keresztül eljuthatunk.

Tuti biztos vagyok benne, hogy a gyerekek ezt a szót fogják leghamarabb megjegyezni! Egyébként a madárcsicsergés engem is elvarázsol, bár sosem készültem ornitológusnak. Viszont nincs annál megnyugtatóbb, mint amikor kint vagy a természetben és csak a madarak énekét hallgatod! Rengeteg gyereklemezünk volt, én amúgy is lemez-mániás voltam kisgyerekként is, így legalább 20-30 különböző albumot hallgattam. A klasszikus persze Halász Judit vagy az akkori nagy magyar sztárok aktuális gyereklemezei, mint pl. a 100 Folk Celsius, és persze a különböző megzenésített versek, a kor legjobb színészei által előadva. Nagyon szerettem ezeket. A 80-as években nem volt még internet és youtube, ami persze megnehezítette a zenehallgatást, de sokkal színvonalasabb dolgokhoz lehetett hozzájutni. Sajnos manapság a videó-megosztókon elég vegyes a felhozatal, néha találkozom videókkal, mivel a családban sok a kisgyerek. Ezért fontos, hogy készüljenek most is tök izgalmas, szellemes, netán humorral átszőtt dalok, amiket a gyerekek szívesen hallgatnak. Minden gyerek nyitott a világra, minden gyerek muzikális, kreatív, befogadó és érdeklődő. Nekik ajánlom ezt a lemezt, vagyis minden gyereknek."

JÁTSZOM A CD-ÉRT ››


Major Eszter, az ismert szövegírónő gyermeke születése után sem hagyott fel az írással. Egy kis időre viszont a dalszövegeket gyermekversekre cserélte.  A kisgyermekes anyukát a verslábak csodálatos birodalma Imre Flóra költőnő tanítványaként ejtette rabul. Sokan nem tudják róla, hogy erdetileg a Pető Intézetben tanult konduktornak, ennek ellenére Magyarország egyik legkedveltebb szövegírójává vált. Ő alkotta meg olyan dalok szövegeit, mint: 
Unisex: Úgy szeress
V.I.P: Keresem a lányt
Bereczki Zoltán: Kerek egész
Kocsis Tibor: Lásd a csodát
Szekeres Adrien: Kicsi szív
Hooligans: Küzdj az álmodért 
Vastag Csaba és Tamás: Őrizd az álmod
Wolf Kati: Ne engedj el


Az Évszakok leporelló-sorozat születése

A Napraforgó Kiadó régóta tervezett egy olyan önálló szerkesztésű sorozatot, amelyben mai magyar kortárs versek szólítják meg a gyerekeket modern, friss illusztrációkkal: az ő életükről, élményeikről, kérdéseikről, problémáikról mesélnek nekik.

Miután Major Eszter, az ismert magyar dalszövegíró igent mondott a felkérésre, a tervből csakhamar az Évszakok c. nagyszabású projekt lett.

Az első tizenhat vers a nyárról, majd a második tizenhat vers a télről szól: ezeket a könyveket még 2017-ben adták ki. 2018 tavaszán pedig elkészültek a tavaszi, nyár végére pedig az őszi versek kötetei is. Mind a négy évszakhoz egy-egy színező is készült, amelyekben a versek ugyanúgy megtalálhatók.


A könyvek illusztrációit Kecskés Anna készítette.

Dusík Gábor zeneszerző Eszter révén került a projektbe. A szakmai körökben jól ismert és sikeres, Szlovákiában élő és alkotó szerző neve talán a magyar nagyközönség számára mostanáig kevésbé volt ismert. A lemez megjelenésével most először készült magyar-szlovák koprodukcióban gyereklemez. 

A Budapestimami ajánlásával

Büszkék vagyunk rá, hogy mi is a lemez egyik ajánlói és egyben támogatói lehetünk. A Napraforgókat elsősorban a 2-6 éves korú gyerekeknek és szüleiknek ajánljuk. Azoknak, akik tudatosan szeretnék megmutatni gyermekeiknek a mesék és a dalok szépségét, miközben ők maguk is újraélhetik a gyerekkorukat.

További infó ››

- Budapestimami -

Ez is érdekelhet:

Téli kalandra hív minket Major Eszter új gyerekkönyve

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére