Jelenlegi hely

Németh Imre Általános Iskola

Cím: 1148 Budapest, Lengyel utca 23.
Tel.: 363-3422
E-mail: iskola@nemethi-bp.sulinet.hu
Web: http://www.nemethi-bp.sulinet.hu

Iskolánk alapításának időpontja 1987. Intézményünk - akkor még Lengyel utca 23. Általános Iskola - az 1987-88. tanév szeptember 1-én fogadta először a tanulókat. Jogelődje az akkor a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolának átadott, és ez okból megszüntetett Kerepesi Úti Általános Iskola volt. Ebből az iskolából kerültek át a tanulók és a nevelők a Lengyel utcai újonnan épült iskolaépületbe. Az intézmény létrehozásának csak egyik oka volt az, hogy az új célokra kiszemelt Kerepesi úti épületben addig tanulók és tanítók új elhelyezést kapjanak. A másik ok az - akkor - újonnan épülő Mogyoródi-Jerney lakótelep alapfokú közoktatási ellátásának biztosítása volt.

A Mogyoródi út, Nagy Lajos király útja, Egressy út és Vezér utca által határolt négyszögben az 1980-as évek elejéig családi házak álltak, akkor ezek egy részét szanálták, más részük kertjeit kisajátították. Megkezdődött egy kis lakótelep építése, mely emberi léptéke miatt a mai napig népszerű. Ennek a megnövekedő lakossági igénynek a kielégítésére épült a Lengyel utcai iskolaépület.

A lakótelep építését 1991-ben fejezték be, a 400 fő ellátására épült intézményben hamarosan új tantermeket kellett kialakítani. Iskolánk a jelen gyermekszűke helyzetben is jelentős létszámú tanuló alapfokú oktatását-nevelését szolgálja.

Forrás: http://www.nemethi-bp.sulinet.hu


A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére