Jelenlegi hely

Ister Napok Szentendrén - A Duna ünnepe

Ister napok - dunaparti fesztivál lesz Szentendrén a korzón. Idén már 13. alkalommal kerül sor erre a helyi hagyományokra épülő eseményre, amely számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és a látogatóknak. A két napos rendezvény minden korosztályt megszólit, reggeltől estig a gyerekprogramoktól az éjszakába nyúló koncertekig.

A Duna – ókori nevén Ister - Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az idelátogatóknak. A Dunán napközben evezős és sportversenyek, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A Duna-korzón a helyi nemzetiségek bemutatkozása mellett folyamatos táncház és koncertek várják a látogatókat. A rendezvény ingyenes.

Helyszín: Duna-korzó, Lázár cár tér

Program

Július 22. szombat 

11.00-12.00 - Az Ister királynő fogadása: ünnepi felvonulás a Lázár cár térről Nagyszínpad előtt / utcatér 
12.00-12.30 - Aszfalt - HAL – rajzverseny Ister királynő tiszteletére 

Nagyszínpad 
13.00-13.30 - Tombola Tüskepapával 

DMH színpad 
14.30-15.30 - Nénje bolond meséi – a Trambulin Színház bábjátéka Nagyszínpad 16.00-17.00 Szeder Zenekar 
17.30-18.30 - Görög táncház az Akropolis Compania Zenekar és az Ellinizmosz Táncegyüttes közreműködésével 
19.00-20.00 - Szabó Enikő és Zenekara 
20.30-21.30 - Vujicsics Együttes 
21.30-22.00 - Gyertyaúsztatás 
22.00- Táncház a Vujicsics Együttessel

Július 23. vasárnap

DMH színpad 
11.00-12.00 - Pinokkió története – a Trambulin Színház mesejátéka 

Nagyszínpad előtt / utcatér 
13.00-13.30 - Aszfalt - HAL – rajzverseny (téma a víz, a halak, egyéb vízi lények) Nagyszínpad 
14.30-15.00 - Tombola Tüskepapával 
15.30-16.30 - Borbély Mihály Polygon 
17.00-18.00 - Petruska 
18.30-19.30 - Cimbaliband és Danics Dóra 
20.00-21.00 - Góbé Zenekar

Társprogramok mindkét nap a Duna-korzón

11.00-17.00 - Kézműves foglalkozások 
11.00-18.00 - Mutatványosok, utcaszínház 
10.00-16.00 - Korzó végi csónakázás – kenuba szállás a Riverside kikötőből 

DMH udvara 
10.00-16.00 - Üzenettutaj és ajándékkészítés 

Lázár cár tér 
11:00-20:00 - Népi játszóház 
10:00-17:00 - Az Egészséges Városért Közalapítvány programjai 

Pásztor rév 
20:30 ODAÁT – szentendrei versek, borok és úszó gyertyafények a túlpartról nézve

További infó

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére