Jelenlegi hely

Cifra Palota XXL - Gyermeknap a MÜPA-ban

"Minden gyerek tudja, még a legkisebb is" – idézhetnénk Janikovszky Éva után szabadon, hogy május utolsó vasárnapján a gyerekeké a Müpa. Számtalan koncert, ismeretterjesztő és kreatív foglalkozás, versenyek, és meglepetés várja a kicsiket és nagyobbacskákat május 28-án a Cifra Palota XXL – Gyermeknapon, ahova a családok – hála a nemrég felavatott Duna-parti kikötőnek – immár hajón is érkezhetnek.

A Müpa fennállása óta, immáron tizenharmadik éve rendezi meg nagyszabású gyermeknapi programsorozatát, a vasárnapi ingyenes családi rendezvény, a Cifra Palota nagytestvérét, a Cifra Palota XXL – Gyermeknapot. A Müpa nem titkolt célja, hogy vonzó alternatívát nyújtson azoknak a családoknak, akik a majálisok hangulatán túl a tartalmasabb, kulturális kikapcsolódás iránt is érdeklődnek.

A Müpa előtti zenés színpadon zenészek színe-java váltja egymást, a rendkívül népszerű Cimbaliband nyitja a sort, majd a Müpa rezidens gyerekzenekara, a Búgócsiga Zenede muzsikál. 12 órától a Czutorborsók lemezbemutató koncertjére kerül sor, majd a Mintapinty, és a gyerekek alkotta ütőzenekar, a Samba à la drums zárja a sort. A Fesztivál Színház színpadán az ütőhangszerek világába enged betekintést a Bachtól Mennensig, 13 órától pedig egy robotlány csodálatos kalandjai elevenednek meg az Ann-droid című zenés színházi előadáson.

A legkisebbeket a Mesés-táncos színpad várja, ahol Benedek Kriszta Kerekítő Tippentője után interaktív bábelőadás, a Mása és a Medve következik, a sorban pedig Brub, egy zokni, akinek párja nincs követi, a Szamárfül társulat előadásában. Végül pedig a Picuri Muri, majd Szente János táncháza várja az érdeklődőket. 

A színpadokon zajló események mellett számtalan egész napos program is várja az családokat. A Müpa parkolója ismét kreszpályává változik, így a biciklivel vagy rollerrel érkezők is kipróbálhatják magukat, de a nagyobb járművek kedvelői sem maradnak élmények nélkül, hiszen a BKK egy használatban lévő, bejárható busszal kedveskedik a résztvevőknek. A WWF – Élő Duna programja a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, a Könyvmolyoló keretében meseírók varázsolnak könyves ligetet a Müpa elé. A gyermeknapok elmaradhatatlan kelléke, a körhinta, vagy a látványos királyi várjáték sem hiányozhat, de számtalan egyéb fejlesztő foglalkozás és sportlehetőség – no és persze verseny – is várja az érdeklődőket házon kívül és belül.

Szép idő esetén érdemes összecsomagolni a piknikkosarat, és a kerékpárokról sem kell senkinek lemondania, ha hajóval érkezik, mivel a BKK menetrendszerű folyami járatain kerékpár szállítására is lehetőség van (Hétvégi menetrend).

További információk és program

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére