Jelenlegi hely

A Varázshegy szülinapja az Állatkertben

Május 26-án születésnapi programok lesznek az állatkerti Nagyszikla belsejében.

A közeljövőben ünnepli ötödik születésnapját az állatkerti Nagyszikla belsejében működő Varázshegy. A több mint háromezer négyzetméteres, komplex bemutatóhelyet 2012 májusában adták át a közönségnek.

A születésnap alkalmából május 26-án, pénteken változatos meglepetés programokkal várja az Állatkert a látogatókat, a 2012-ben született gyermekek pedig ezen a napon díjmentesen léphetnek be a kert területére.

Május 26-án, azaz a hónap utolsó péntekén ünnepli az Állatkert a Nagyszikla belsejében működő, 2012-ben átadott Varázshegy ötödik születésnapját. Ez alkalomból változatos születésnapi programokkal, többek között testközelből megismerhető állatokkal, játékos foglalkozásokkal, arcfestéssel várják az érdeklődőket, de bemutatják azt is, hogyan készült az immár öt esztendeje üzemelő Varázshegy.

Az Állatkert alkotásra is bíztatja a születésnapi rendezvényen részt vevő gyermekeket. Aki ugyanis lerajzolja kedvenc varázshegyi állatát (ezt helyben is meg lehet tenni, de be lehet hozni az otthon, óvodában vagy iskolában készített rajzot is), annak alkotását egyből ki is állítják a Varázshegy előterében, illetve a Darwin-labornál.

A jeles évforduló alkalmával az Állatkert belépési kedvezménnyel is kedveskedik. Azok a gyermekek ugyanis, akik a 2012-es esztendőben, tehát a Varázshegy megnyitásának évében születtek, ezen a napon díjmentesen léphetnek be az Állatkertbe.

RÉSZLETES PROGRAMOK

- 10.00-11:00 „Bogaraskodás” – találkozás a Varázshegy érdekes ízeltlábúival

helyszín: Varázshegy, Parányok világa bemutatótér

- 13.00-14.00 Tengerek kincsei – találkozás a tengerek mélyén rejtőző furcsa állatokkal

helyszín: Varázshegy, Őstenger bemutatótér

- 14:30-15.30 Hobbiállatok testközelből – találkozás érdekes hobbiállatokkal

helyszín: Varázshegy, Darwin-labor mellett

Egész napos születésnapi programok:

  • Állatjelmezesek – állati sétálóbábok, akikkel akár közös képet is lehet
  • készíteni; helyszín: Varázshegy és környéke
  • Változz át varázshegyi állattá! – arcfestés
  • helyszín: Varázshegy, Élet iskolája bemutatótér
  • Hogyan készült a Varázshegy? – a Varázshegy öt helyszínén az ismeretterjesztő monitorok ezen a napon a Varázshegy kialakításának képeit mutatják
  • Rajzold le kedvenc Varázshegyes állatodat! – a helyben készített és a hozott rajzokat is kirakjuk az előcsarnokban és a Darwin-labor szintjén
  • Köszöntsd fel a Varázshegyet! – a rajzok mellett születésnapi üzeneteket, lenyomatokat is el lehet helyezni a Varázshegyben elhelyezett üzenőfalon
  • További programok (a Varázshegy más napokon is kínált programjai):
  • Légy ott! – állatsztárok, állati sztorik (összesen 14 program 10.30 és 16.00 között)
  • 3D filmek – térhatású rövidfilmek vetítése a nap során 15 alkalommal
  • Időgép szimulátor – Jégkorszaki kaland, Miocén utazás

A Varázshegy programjai mellett természetesen az Állatkert többi bemutatóhelye is várja az érdeklődőket. A kert szinte minden részén cseperedő kisállatokat, kölyköket és fiókákat láthat a nagyközönség. A zsiráfoknál három borjú, az indiai antilopoknál egy borjú, a cebui disznóknál két malac, a zebráknál egy csikó, az ázsiai vadkutyáknál hat kölyök, a gyűrűsfarkú makiknál három kölyök, a pingvineknél két fióka, a koronásgalamboknál pedig további egy fióka látható, de szaporulat volt a szakállas agámáknál és a vitorlás gekkóknál is. Érdemes megnézni a tavaly ősszel született sörényes hangyászt és a két és fél éves orangután kölyköket is. A sokféle látnivalót és változatos programkínálatot látványetetések, állatfoglalkoztató tréningek, állatbemutatók teszik teljessé. 

A Fővárosi Állat- és Növénykert 1912-ben épült, 34 méter magas Nagysziklájának belső terében 2010 és 2012 között alakították ki a Varázshegy bemutató komplexumot. A fejlesztés európai uniós társfinanszírozással valósult meg. A több mint tizenhat tematikus bemutatóhelyből álló, háromezer négyzetmétert meghaladó hasznos alapterületen elhelyezkedő varázshegyi bemutatókban számos különleges állatfaj (tengeri állatok, csupasz turkáló, gundi, államalkotó rovarok, egzotikus ízeltlábúak stb.) kerül bemutatásra, de akad benne térhatású mozi, életnagyságú ámbráscet modell, sőt még időgép szimulátor is.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére